top of page

Jim Tetlow: 101 tudományos tény és előismeret a Bibliából

Frissítve: 2021. jan. 26.

Zsoltárok 19:2-3 – „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható.”

Jeremiás 10:12 – „Ő teremtette a földet az Ő erejével, Ő alkotta a világot az Ő bölcsességével, és Ő terjesztette ki az egeket az Ő értelmével.”

Róma 1:19-20 – „Mert ami az Isten felől tudható, nyilván van őbennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgyhogy ők menthetetlenek.”

A tudomány tudást jelent, és a valódi tudomány mindig egyetért a megfigyelhető, nyilvánvaló bizonyítékokkal. A tudományos kutatások folyamatosan feltárják világegyetemünk csodáit és rejtélyeit. Roppant érdekes, hogy egy bizonyos könyv számos ilyen tudományos tényt előre közölt. Ez a könyv a Biblia.

A következő írás 101, a Szentírásban fellelhető tudományos tényt fog közölni. Legtöbbjük évszázadokkal azelőtt leíratott, hogy felfedezték volna őket. Tudományos tények előretudása csak a Bibliában található, ezáltal is újabb darabkával gazdagítja az arra szolgáló bizonyítékok összességét, hogy a Biblia valóban a Teremtő ihletett Szava. Hogy ennek mi köze van hozzád személyesen? Az utolsó néhány pont adja meg a választ – olvasd el őket figyelmesen.

1. – A Föld szabadon lebeg az űrben, pusztán a gravitáció hatásának kitéve. (Jób 26:7 – „Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé”). Míg más források azt mondták a Földről, hogy egy elefánt vagy teknős hátán fekszik, netán éppen Atlasz tartja a vállán, addig a Biblia egyedüliként állítja, amit ma már mindannyian tudunk.

2. – A mindenség szemmel nem látható részecskékből tevődik össze (Zsidók 11:3 – „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő”). A 19. században fedezték fel, hogy minden látható anyag láthatatlan elemekből áll.

3. – A Biblia meghatározza a stabil vízi jármű tökéletes kiterjedését (1Mózes 6:15 – „Ekképen csináld pedig azt: A bárka hossza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing”). Napjaink hajóépítői jól tudják, hogy egy hajó méreteinél az ideális arány az, ha a hosszúság a szélesség hatszorosa. Ne felejtsük el, hogy Isten ezeket az ideális arányokat 4500 évvel ezelőtt közölte Noéval.

4. – Fertőzés esetén a ruhákat és magát a testet folyóvíz alatt ajánlott megmosni (3Mózes 15:13 – „Mikor pedig megtisztul a magfolyós az ő folyásából, akkor számláljon hét napot az ő tisztulására, és mossa meg ruháit, és a testét is mossa le forrásvízben, és tiszta lesz”). Az emberek naiv módra évszázadokig mostak állóvízben. Mára felismertük, hogy a kórokozók eltávolításához mozgásban lévő víz szükséges.

5. – A közegészségügy születése (5Mózes 23:12-13 – „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda. És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kívül, áss azzal és ha felkelsz, betakarhassad azt, ami elment tőled”). Körülbelül 3500 évvel ezelőtt Isten megparancsolta a népének, hogy legyen egy helyük a táboron kívül, ahol könnyítenek magukon. Vinniük kellett egy ásót is, hogy lyukat (latrinát) ássanak és elfedjék az ürüléküket. Egészen az első világháború idejéig több katona halt meg az el nem szeparált emberi ürülék okozta fertőzésekben, mint magukban az ütközetekben.

6. – Az óceánokban források találhatóak (Jób 38:16 – „Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?”). Az óceán rendkívül mély. Szinte a teljes óceáni talapzat totális sötétségben van és az ott lévő nyomás óriási. Képtelenség lett volna Jób számára, hogy megnézze magának a „tenger forrásait”. Egészen a közelmúltig tartotta magát a vélekedés, hogy az óceánok kizárólag a folyókból és az esőkből táplálkoznak. Azonban a hetvenes években mélytengeri kutatás céljából létrehozott tengeralattjárók segítségével, melyeket úgy terveztek meg, hogy kiállják 2700 kg/hüvelyknyi nyomást, az oceanográfusok forrásokat találtak az óceánok fenekén.

7. – Hegyek vannak az óceáni talapzaton (Jónás 2:6-7 – „Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hínár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig süllyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre!”). Csak a múlt században fedeztük fel, hogy magasra tornyosuló hegyek és mély árkok vannak a tengerek mélyén.

8. – Az öröm és a boldogság megértése (Apostolok cselekedetei 14:17 – „Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket”). Az evolúció nem tudja megmagyarázni az érzelmeket. Az anyag és az energia nem éreznek. Az Írások elmagyarázzák, hogy Isten boldogságot helyezett a szívünkbe (Zsoltárok 4:7 – „Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arcodnak világosságát, oh Uram! Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk”), és a végső boldogság csak a Teremtőnk jelenlétében található meg (Zsoltárok 16:11 – „Te tanítasz engem az élet ösvényeire, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”).

9. – A vér az élet és az egészség forrása (3Mózes 17:11 – „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne lévő élet által szerez engesztelést.” 14 – „Mert minden testnek élete az ő vére a benne lévő élettel. Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki”). Körülbelül százhúsz évvel ezelőttig csapolták meg a betegek vérét, sokak halálát eredményezve ezzel (lásd pl. George Washingtont). Ma már tudjuk, hogy az egészséges vér elengedhetetlen ahhoz, hogy az élethez szükséges tápanyagok eljussanak a test minden sejtjéhez. Isten jóval azelőtt kijelentette, hogy „a testnek élete a vérben van”, mielőtt a tudomány megértette volna a funkcióját.

10. – A Biblia állítása szerint Isten a maguk neme szerint teremtette az életformákat (1Mózes 1:24 – „Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn”). A megállapítás, miszerint Isten nemeket különített el, megegyezik a tudományos megfigyeléssel – nevezetesen, hogy léteznek horizontális genetikai határok, melyeken túl az élet nem tud variálódni. Az életformák a maguk nemében jönnek létre. Kutyából kutya lesz, macskából macska, rózsából rózsa. Sosem voltunk tanúi annak, hogy valamely nemből más nemű egyed jött volna létre, mint ahogy azt az evolúció-elmélet feltételezi. A biológiai változásoknak valós természeti határai vannak.

11. – A nemes cselekedetek megértése (János evangéliuma 15:13 – „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért” Róma 5:7-8 – „Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt”). A Biblia és a történelem számtalan emberről megemlékezik, akik saját életüket tették kockára vagy akár áldozták is fel valaki más életéért. Mindez tökéletes ellentétben áll az erősebb túléléséről szóló Darwini elmélettel.

12. – A tyúk vagy a tojás dilemmája megoldva (1Mózes 1:20-22 – „És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön”). Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ez a kérdés évszázadokig bosszantotta a filozófusokat. A Biblia kijelenti, hogy Isten madarakat teremtett arra való képességgel, hogy nemüknek megfelelő utódokat hozzanak létre. Így tehát a tyúkot (csirkét) teremtette előbb, méghozzá azzal a képességgel, hogy tojásokat tudjon rakni. Azonban az evolúció-elméletnek nincs megoldása erre a dilemmára.

13. – Mi volt előbb, a protein vagy a DNS? Az evolucionisták számára a tyúk vagy a tojás dilemmája még mélyebbre megy. A csirkékben protein van. Minden egyes protein kódja benne foglaltatik a DNS/RNS-rendszerben. Azonban a proteinek szükségesek a DNS létrejöttéhez. Melyik volt tehát előbb, a protein vagy a DNS? Az egyetlen magyarázat erre, hogy együtt jöttek létre (Jelenések 4:11 – „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek”).

14. – A testünk a föld porából készült (1Mózes 2:7 – „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké” 3:19 – „Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél; mert por vagy te s ismét porrá leszesz”). Tudósok felfedezték, hogy az emberi test 28 nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz, melyek mindegyike a földben található meg.

15. – A termodinamika első főtételének létrejötte (1Mózes 2:1-2 – „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala”). Az első törvény kimondja, hogy az univerzumban található energia és anyag mennyisége állandó. Átalakíthatók egyik formájukból a másikba, de a teljes mennyiség mindig ugyanannyi. Ilyenformán a teremtés befejeződött, pontosan úgy, ahogy Isten jóval korábban megmondta Mózes első könyvében.

16. – Mózes első könyvének első három verse pontosan kifejezi a teremtés minden ismert aspektusát (1Mózes 1:1-3 – „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság”). A tudomány idővel, térrel, anyaggal és energiával fejezi ki az univerzumot. Mózes első könyvében azt olvassuk: „Kezdetben (idő) teremté Isten az eget (tér) és a földet (anyag)… És monda Isten: Legyen világosság (energia)”. Egyetlen másik teremtéssel kapcsolatos történet vagy teória sem egyezik a megfigyelhető bizonyossággal.

17. – Az univerzumnak volt egy kezdete (1Mózes 1:1 – „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” Zsidók 1:10-12 – „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek; Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak. És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak”). A tudomány Albert Einstein kutatásai óta és napjainkban továbbra is megerősíti azt a bibliai nézetet, miszerint az univerzumnak volt egy kezdete. A Biblia megírásakor a legtöbb ember úgy hitte, hogy az univerzum időtlen, örökkévaló. Őket a tudomány megcáfolta, a Bibliát ellenben igazolta.

18. – A Föld gömbölyű (Ézsaiás 40:22 – „Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra”). Mikor a legtöbben laposnak hitték a Földet, a Biblia elmondta nekünk, hogy a Föld gömb alakú.

19. – Az Írások arra engednek következtetni, hogy a Föld forgó mozgást végez (Lukács evangéliuma 17:34-36 – „Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik”). Jézus azt mondta, hogy a visszatértekor némelyek aludni fognak éjszaka, míg mások napközben dolgoznak a mezőn. Ez világos utalás egy vertikális forgásban lévő Földre, amelyen egyszerre lehetséges, hogy nappal és éjszaka is legyen.

20. – A szivárvány eredetének tisztázása (1Mózes 9:13-16 – „Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van”). Az özönvíz előtt teljesen más volt a környezet a Földön (1Mózes 2:5-6 – „Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét”). Az özönvíz után Isten a „felhőkbe” helyezte a szivárványát, jelként arra, hogy soha többé nem helyezi víz általi ítélet alá a Földet. A meteorológusok mára tudják, hogy a szivárvány akkor keletkezik, amikor a Nap átragyog a vízcseppeken, melyek prizmaként viselkednek, színképeire szétválasztva a fényt.

21. – A fény megosztható (Jób 38:24 – „Melyik út visz oda, ahol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?”). Sir Isaac Newton a fény tanulmányozása során felfedezte, hogy a fény hét színből áll, melyeket szét lehet választani és később újraegyesíteni. A tudomány négyszáz éve erősítette meg, amit Isten négyezer éve jelentett ki.

22. – Óceáni áramlatokkal kapcsolatos előismeret (Zsoltárok 8:9 – „Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár”). Háromezer évvel ezelőtt Dávid a „tengerek ösvényeiről” írt. A XIX. Században Matthew Maury, az oceanográfia atyja a nyolcadik zsoltár olvasása után kutatásba kezdett és felfedezte, hogy az óceáni áramlatok mindig egy bizonyos útvonalon haladnak. Maury adatait felhasználva a navigátorok jócskán lecsökkentették a tengereken és óceánokon való áthajózás idejét.

23. – A promiszkuitás veszélyes az egészségre nézve (1Kor 6:18 – „Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik” Róma 1:27 – „Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban”). A Biblia figyelmeztet, hogy aki szexuális erkölcstelenséget követ el, az a saját teste ellen vétkezik, és hogy aki homoszexuális bűnöket követ el, a bűnelkövetéssel egyben elnyeri a büntetést is. Felmérések és adatok megszámlálhatatlan tömege erősíti meg, hogy a házasság szent kötelékén kívül történő szexuális kapcsolatok nem biztonságosak.

24. – A szaporodás kérdésének tisztázása (1Mózes 1:27-28 –„Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” 2:24 – „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” Márk evangéliuma 10:6-8 – „De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test”). Míg az evolúció-elmélet nem képes magyarázattal szolgálni arra, hogy a hím és nőstény szaporítószervek hogyan fejlődhettek ki egyidejűleg, a Biblia azt mondja, hogy Isten kezdettől fogva hímnek és nősténynek teremtett embert és állatot, hogy szaporodni tudjanak.

25. – A csillagok mennyiségének megszámlálhatatlansága (Jeremiás 33:22 – „Mint az ég serege meg nem számlálható, és a tenger fövénye meg nem mérhető, úgy megsokasítom az én szolgámnak, Dávidnak magvát, és a Lévitákat, akik nékem szolgálnak”). Mikor az emberi szem számára 5000-nél is kevesebb csillag volt megfigyelhető, Isten azt állította, hogy az egek csillagai megszámlálhatatlanok. A XVII. században Galileo új teleszkópjának segítségével mindenki másnál előbb vethetett pillantást a világmindenség mérhetetlen nagyságára. Napjainkban az asztronómusok becslése szerint tíz kvadrillió csillag létezhet – itt az egyest huszonöt nulla követi! Azonban a Biblia állításainak is megfelelően a tudósok elismerik, hogy ez a szám siralmasan kevés lehet a ténylegeshez képest.

26. – A csillagok száma, bár nagyon nagy, mégis véges (Ézsaiás 40:26 – „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevét szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen”). Noha az ember képtelen megállapítani a csillagok pontos számát, azt tudja, hogy a számuk véges. Természetesen ezt Isten mindvégig tudta – „Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi” (Zsoltárok 147:4). Micsoda félelmetes és csodálatos Isten!

27. – A Biblia a csillagok számát a tengerpartok homokszemeinek számához hasonlítja (1Mózes 22:17 – „Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját” Zsidók 11:12 – „Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságára nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan”). Döbbenetes, de a durva becslések alapján a homokszemek száma közel van az univerzum csillagainak feltételezett számához.

28. – A Teremtő elutasítása erkölcsi romlottságot eredményez (Róma 1:20-32 – „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgyhogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazonáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymást testét megszeplősítsék; Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagukban. És amiképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel; Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek”). A Biblia figyelmeztet, hogy amikor az emberiség elutasítja a Teremtő létezéséről való bizonyítékok elsöprő mennyiségét, törvénytelenség lesz az eredmény. Mióta az evolúció elmélete behálózta a Földet, fajgyűlölet, abortusz, pornográfia, tömeggyilkosságok és egyéb borzalmak váltak a mindennapjaink hangsúlyos részévé.

29. – Tagadni fogják Isten özönvizének tényét, mely Noé idejében történt (2Péter 3:5-6 –„Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett”). Kövületek tömkelege bizonyítja, hogy az özönvíz megtörtént, miközben a tudományos világ kerek perec elutasítja pusztán azért, mert ez Isten büntetése volt az ember gonoszsága felett.

30. – Hatalmas mennyiségű kövületi lelet előrejelzése (1Mózes 7. fejezet). A növények és az állatok gyorsan elbomlanak haláluk után. Ennek ellenére életformák milliárdjai maradtak fenn fosszilis formában megörökítve. A geológusok ma már tudják, hogy ilyesmi csak akkor következhet be, ha az élőlény gyorsan kerül üledék alá, elzárva a dögevőktől és baktériumoktól. Ez összhangban van mindazzal, amit a Biblia mond arról, hogy mi történt a világméretű özönvíz során.

31. – A kontinensek valaha egyetlen összefüggő földtömeget alkottak (1Mózes 1:9-10 – „És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék [láttassék] meg a száraz. És úgy lőn. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó”). Sok geológus egyetért abban, hogy határozott bizonyítékok szólnak amellett, hogy a Föld valaha egyetlen szuperkontinens volt – ahogy azt a Biblia már jóval korábban elmondta a Teremtés könyvében.

32. – A kontinentális mozgásra való következtetés (1Mózes 7:11 – „Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának”). Az óceáni talapzat napjainkban való tanulmányozása arra enged következtetni, hogy a földtömegek darabokra szakadtak. Az Írások kijelentik, hogy a világméretű özönvíz során feltörtek a mélység vizei. Nyilvánvalóan ez a kataklizma okozta a földlemezek megtörését és elmozdulását.

33. – A jégkorszakra tett utalások (Jób 38:29-30 – „Kinek méhéből jött elő a jég, és az ég daráját kicsoda szülte? Miként rejtőznek el a vizek mintegy kő alá, és mint zárul be a mély vizek színe?”). Az özönvíz előtt a Föld trópusi éghajlatú volt. Azonban az özönvizet követően a Biblia gyakran említ jeget – „Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége” (Jób 37:9). A jégkorszak nyilvánvalóan az özönvizet követő időszakban következett be.

34. – Az élet a fogantatáskor kezdődik (Jeremiás 1:5 – „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé”). Isten azt mondja, hogy ismert minket, mielőtt megszülettünk. A meg nem született gyermek meggyilkolásának bibliai büntetése halál volt (2Mózes 21:22-23 – „Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szül, de egyéb veszedelem nem történik; bírságot fizessen aszerint, amint az asszony férje azt reá kiveti, de bírák előtt fizessen. De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj”). Napjainkra megcáfolhatatlan biológiai tényként ismert, hogy a megtermékenyített petesejt valóban egy teljes emberi lény. Tápanyagokon és oxigénen kívül semmi más nem adódik hozzá az első sejthez.

35. – Isten tervez meg minket és készít el az anyaméhben (Jób 10:8-12 – „Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?! Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet” 31:15 – „Nem az teremtette-é őt is, aki engemet teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?”). A tudománynak sokáig fogalma sem volt a magzati fejlődésről, míg a Biblia pontosan leírja, ahogy Isten bonyolult és szövevényes munkásság során hoz létre minket végső egészként az anyaméhben.

36. – A DNS előrelátása (Zsoltárok 139:13-16 – „Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! És jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak, holott egy sem volt még meg közülök”). Az ötvenes évek során Watson és Crick felfedezte az élet genetikai tervrajzát. Háromezer évvel ezelőtt a Biblia szemmel láthatóan már referált erre a megírt digitális kódra a 139. zsoltárban.

37. – Isten az emberiséget egy vérből teremtette (Apostolok cselekedetei 17:26 – „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait”). A kutatók mára felfedezték, hogy mindannyian egy génkészletből származunk. Szolgáljon példaként egy 1995-ös tanulmány, melynek során 38 különböző etnikai csoportból származó férfi Y-kromoszómáit hasonlították össze, és amelynek eredménye összhangban áll a Bibliai tanítással, miszerint mindannyian egy férfitól (Ádámtól) származunk.

38. – A főbb nyelvcsoportok eredetének magyarázata (1Mózes 11:1-9 – „Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére”). A bábeli lázadás során Isten szétszórta az embereket az addig létező egyetlen nyelv több nyelvvé való összezavarásával. Az evolúció-elmélet azt tanítja, hogy mindannyian egy közös ősből fejlődtünk ki, azonban nem tudja mivel magyarázni napjaink több ezer különböző nyelvét.

39. – A különböző rasszok eredetének magyarázata. Ahogy Noé utódjai vándoroltak a Földön Bábel után, minden nyelvcsoport különböző jellegzetességeket öltött a környezeti és genetikus variációk alapján. A megfelelő genetikai alkat lehetővé tette a fennmaradást az újonnan kialakult környezetben. Idővel bizonyos jellegzetességek felerősödtek (mint a sötét bőrszín az egyenlítőhöz közel). Egyedül a teremtés kínál ésszerű választ a rasszok és nyelvek eredetére.

40. – Isten a fák leveleit adta nekünk gyógyításra (Ezékiel 47:12 – „És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevelkedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók” Jelenések 22:2 – „És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók”). A régi korok kultúrái növényi eredetű gyógyszerek sokaságát használták. Napjainkban a modern tudomány újra felfedezte, amit a Biblia időtlen idők óta elmondott, hogy a növényekben gyógyító vegyületek találhatóak.

41. – Törvények az egészséges étrendhez (3Mózes 11:9-12 – „Mindazokból, amelyek a vizekben élnek, ezeket ehetitek meg: aminek úszószárnya és pikkelye van a vizekben, tengerekben és folyóvizekben, azokat mind egyétek meg. Aminek pedig nincsen úszószárnya és pikkelye a tengerekben és folyóvizekben, legyen az akármely vízben nyüzsgő, és akármely vízben élő állat; mind útálatos az néktek. De legyenek is útálatosak néktek; azoknak húsából ne egyetek, és holttestöket is útáljátok. Aminek nincs úszószárnya és pikkelye a vizekben, mind útálatos az néktek”). A Szentírás állítása szerint kerülnünk kell azokat a tengeri állatokat, amelyeknek nincs uszonya vagy pikkelye. Tudjuk, hogy a fenéklakó vízi állatok (melyeknek nincs pikkelye vagy uszonya), pl. a tengeri csillagok, a rákok, a tengeri csigák, stb., gyakran fogyasztanak hulladékot és ezáltal fertőzések forrásai lehetnek.

42. – A Biblia figyelmeztet arra, hogy ne együnk ragadozó madarakat (3Mózes 11:13-19 – „A szárnyas állatok közül pedig ezeket útáljátok; meg ne egyétek, útálatosak ezek: a sas, a saskeselyű és a halászó sas. A sólyom és a héja az ő nemével. Minden holló az ő nemével. A strucz, a bagoly, a kakuk és a karvaly az ő nemével. A kuvik, a hattyú és a füles bagoly. A bölömbika, a pelikán és a gém. Az eszterág és a szarka az ő nemével, a büdös banka és a denevér”). A tudósok mára felismerték, hogy a ragadozó madarak, amelyek megeszik a dögöket és azok rothadó húsát, gyakran terjesztenek betegségeket.

43. – A disznóhús kerülése (5Mózes 14:8 – „És a disznót, mert hasadt ugyan a körme, de nem kérődzik; tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestöket se illessétek”). Nem is oly rég a tudomány rájött, hogy az alulfőzött disznóhús evése egy trichinózis nevű fonálférges fertőzést okoz. Érdemes figyelembe venni, hogy a Biblia megtiltotta a disznóhús evését több mint 3000 évvel azelőtt, hogy megtanultuk volna, hogyan kell helyesen megfőzni a disznóhúst.

44. – A radikális környezetvédelmi mozgalmak előrejelzése (Róma 1:25 – „Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen”). Kétezer évvel ezelőtt Isten Igéje kijelentette, hogy sokan fogják a teremtést imádni és szolgálni a Teremtő helyett. Manapság a természetet „Anyatermészetnek” nevezik és a naturalizmust kegyelettel tisztelik.

45. – A fekete lyukak és a sötét anyag előrejelzése (Máte evangéliuma 25:30 – „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” Judás 1:13 – „Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre” Ézsaiás 50:3 – „Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat”). A kozmológusok feltételezik, hogy az ismert univerzum több mint 98%-a tartalmaz sötét anyagot, sötét energiát és fekete lyukakat. Egy fekete lyuk gravitációs ereje olyan erős, hogy semmi, még a fény sem tud kiszabadulni belőle. A táguló univerzumon kívül nincs mért sugárzás, így csak valamiféle külső sötétség létezik. Ezek a teóriák egy látszólag pontos leírását festik meg annak, amit a Biblia „külső sötétségnek” és az „örökkévaló sötétség homályának” nevez.

46. – A termodinamika második főtétele, vagyis az entrópia magyarázata (Zsoltárok 102:26-27 – „Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak”). Ez a törvény kimondja, hogy az univerzumban minden a rendezettből a rendezetlen felé tendál, minden elromlik, elhasználódik, folyamatosan pusztul. Az entrópia (káosz, rendellenesség) akkor jött a világba, amikor az emberi faj fellázadt Isten ellen, melynek eredménye az átok lett (1Mózes 3:17 – „Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradtságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban” Róma 8:20-22 – „Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig”). A történelem során a legtöbb ember úgy hitte, hogy a világegyetem változhatatlan. Azonban a modern tudomány megerősítette, hogy az univerzum „megavul, mint a ruha” (Zsidók 1:11). Az evolúció-elmélet teljes mértékben szemben áll ezzel a törvénnyel.

47. – Káin feleségének felfedezése (1Mózes 5:4 – „És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat”). A szkeptikusok azt mondják, Káin nem tudott kit feleségül venni, így a Biblia hamis. Azonban a Biblia világosan elmondja, hogy Ádámnak és Évának más fiai és lányai is voltak. Káin a lánytestvérét vette el.

48. – Vérfertőzéssel kapcsolatos törvények létrejötte (3Mózes 18:6 – „Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr”). A régi világban megszokott volt, ha valaki egy közeli rokonával házasodott össze. Azonban Isten ezt Krisztus előtt körülbelül 1500-tól tiltani kezdte. Egyszerű okból: az átokból származó genetikai torzulások halmozódtak. Noha Káin nyugodtan elvehette a lánytestvérét, mivel a génállománya még mindig viszonylag tiszta volt, Mózes napjaira a genetikai hibák jobban kidomborultak. Ma a génkutatók megerősítik, hogy a genetikai rendellenességek továbbörökítésére sokkal nagyobb az esély, ha egy közeli rokonunkkal lépünk házasságra, mivel a rokonok nagyobb valószínűséggel hordozzák ugyanazt a hibás gént. Ha gyermeket nemzenek, a gyermekük hajlamosabb lesz arra, hogy az a bizonyos rendellenesség megjelenjen rajta.

49. – Különböző magok genetikai keresztezése tiltott (3Mózes 19:19 – „Az én rendelésemet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad” 5Mózes 22:9 – „Ne vess a te szőlődbe kétféle magot, hogy fertőzötté ne legyen az egész: a mag, amelyet elvetsz és a szőlőnek termése”). A Biblia figyelmeztet minket a csírák összekeverésének veszélyeire, mivel ez sérült vagy egészségre ártalmas termést eredményez. Egyre több bizonyíték bukkan fel arra, hogy a természetellenes, genetikailag módosított termények egészségkárosítóak.

50. – A vízkörforgás leírása (Prédikátor 1:7 – „Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza” Jeremiás 10:13 – „Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből” Ámos 9:6 – „Aki fenn az égben építé az Ő boltozatát, és annak íveit a földre alapítá; aki előhívja a tenger vizeit s kiönti azokat a földnek színére: az Úr az Ő neve”). Négyezer évvel ezelőtt a Biblia kijelentette, hogy Isten „hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá, amelyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre” (Jób 36:27-28). A régiek megfigyelték, hogy hatalmas folyók ömlenek az óceánba, de nem tudták megérteni, hogy a tenger szintje miért nem emelkedik. Látták ugyan az esőt, de csak különös kis teóriáik voltak arra, hogy honnan származik. A meteorológusok ma már tudják, hogy a vízkörforgás párolgásból, légköri mozgásból, lepárlásból és lecsapódásból áll.

51. – A Nap keringése (Zsoltárok 19:7 – „Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől”). Némely tudós gúnyolódik ezen a versen, mivel azt hiszik, hogy geocentrikusságot tanít, vagyis arról az elképzelésről beszél, miszerint a Nap kering a Föld körül. Kitartottak amellett, hogy a Nap mozdulatlan. Azonban ma már tudjuk, hogy a Nap körülbelül 960 000 km/h-val halad az űrben, a szó szoros értelmében egy irdatlan kört ír le – ahogy azt a Biblia is leírta háromezer évvel ezelőtt!

52. – A körülmetélésre való legmegfelelőbb időpont a nyolcadik nap (1Mózes 17:12 – „Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való” 3Mózes 12:3 – „A nyolczadik napon pedig metéljék körül a fiú férfitestének bőrét” Lukács 1:59 – „És lőn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni”). Az orvostudomány felfedezte, hogy a prothrombin, a véralvadáshoz szükséges anyag mennyisége egy újszülöttnél a nyolcadik napon tetőzik, így ez a nap a legbiztonságosabb arra, hogy körülmetéljenek egy kisbabát. Ezt Mózes honnan tudta?

53. – Isten pont a megfelelő mennyiségű vizet adta nekünk, hogy fenntartsa az életet (Ézsaiás 40:12 – „Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe?”). Ma már felismertük, hogy ha jelentősen több vagy kevesebb víz lenne, a Föld nem tudná biztosítani az általunk ismert életet.

54. – A Földet biológiai életre tervezték (Ézsaiás 45:18 – „Mert így szól az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotá a Földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen!”). A tudósok felfedezték, hogy Földünk és a kozmosz legalapvetőbb jellemzői olyannyira finomhangoltak, hogy ha közülük akár egy is csak egy kicsivel eltérő lenne, az általunk ismert élet nem tudna létezni. Ezt antropikus elvnek nevezik és összhangban van azon Bibliai kijelentéssel, hogy Isten azért és úgy alkotta a Földet, hogy éljenek rajta.

55. – A világegyetem tágul (Jób 9:8 – „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos” Ézsaiás 42:5 – „Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, aki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak” Jeremiás 51:15 – „Az, aki teremtette a Földet az Ő erejével, aki megalapította a világot az Ő bölcsességével, és kiterjesztette az egeket az Ő értelmével” Zakariás 12:1 – „Az Úr igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a Földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott”). Isten újra és újra kijelenti, hogy Ő feszítette ki az egeket. A XX. század elején a legtöbb tudós (köztük Einstein is) azt hitte, hogy az univerzum statikus. Mások úgy hitték, hogy a gravitációs erő miatt össze fog omlani. Végül 1929-ben az asztronómus Edwin Hubble megmutatta, hogy a messzi galaxisok távolodnak a Földtől, és minél messzebb vannak, annál gyorsabban mozognak. Ez a felfedezés forradalmasította az asztronómia területét. Einstein elismerte a tévedését, és mára a legtöbb csillagász egyetért azzal, amit a Teremtő ezredévek óta elmondott nekünk.

56. – A biogenezis törvényének tisztázása (1Mózes 1, többek között 11 – „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.” 21 – „És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó” 24 – „Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn”). A tudósok megfigyelték, hogy élet csak élőből jön létre. Ezt a törvényt soha nem hágta át még egyetlen megfigyelés vagy kísérlet sem (ahogy azt az evolúció-elmélet elképzeli). Ennél fogva élet, Isten élete alkotott minden életet.

57. – Az állati és növényi pusztulás magyarázata (Jeremiás 12:4 – „Meddig gyászoljon a föld, és meddig száradjon el minden fű a mezőn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár; mert azt mondják: Nem látja meg a mi végünket!” Hóseás 4:3 – „Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, ami azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek”). Az evolúció-elmélet szerint időnként szemtanúi kellene legyünk egy-egy új faj születésének. Azonban ilyesmit soha senki nem figyelt meg. Sokkal inkább az ellenkezőjét, ahogy az Írások is elmondják, mivel a teremtést sújtó átok óta halált és pusztulást látunk (Róma 8:20-22 – „Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig”).

58. – A fény útvonalon halad (Jób 38:19 – „Melyik út visz oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?”). A Szentírás azt mondja a fényről, hogy „útja” van (a héber „derek” szó jelentése járt ösvény, út). A XVII. századig a fényt azonnali terjedésűnek hitték. Ma már tudjuk, hogy a fény egy energiaforma, amely egyenes vonalon haladva megközelítőleg 300 000 km-t tesz meg másodpercenként. A fénynek valóban „útja” van.

59. – A levegő rendelkezik tömeggel (Jób 28:25 – „Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette”). Valaha úgy hitték, hogy a levegő súlytalan. Azonban négyezer éve Jób azt a kijelentést tette, hogy Isten „súlyt szerzett a szélnek”. Az utóbbi években számolták ki a meteorológusok, hogy egy átlagos zivatar több ezer tonnányi esővizet tart fenn. Hogy ezt a súlyt elhordozhassa, a levegőnek kell, hogy legyen tömege.

60. – A légáramlatok előrejelzése. Mikor még úgy hitték, hogy a szél egyenesen fúj, a Biblia azt írta, hogy „siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél” (Prédikátor 1:6). Ezt Salamon király írta háromezer esztendeje. Érdemes tekintetbe venni, a légáramlatokat a II. világháború pilótái fedezték fel ismétlődő útvonalakon haladva.

61. – Az egészségügyi karantén bevezetése (3Mózes 13:45-46 – „A poklos ember pedig, akin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék, tisztátalan az; csak ő maga lakjék, a táboron kívül legyen az ő lakása” 4Mózes 5:1-4 – „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy űzzenek ki a táborból minden poklost, és minden magfolyóst, és mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná. Űzzétek azt ki akár férfi, akár asszony; a táboron kívül űzzétek őket, hogy tisztátalanná ne tegyék az ő táborukat, mivelhogy én közöttök lakozom. És úgy cselekedének Izráel fiai, és kiűzék azokat a táboron kívül; amiképen meghagyta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedtek Izráel fiai”). Jóval azelőtt, hogy az emberek számára ismertté lettek volna a karantén elvei, Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy gyógyulásukig a fertőző betegeket különítsék el.

62. – Minden csillag egyedi (1Korintus 15:41 – „Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve”). Évszázadokkal a távcső megjelenése előtt a Biblia kijelentette, amit csak Isten és az angyalok tudtak – minden csillag különbözik méretben és fényerőben!

63. – A Biblia azt mondja, hogy a fényt küldeni lehet, és beszéd formájában is megtestesülhet (Jób 38:35 – „Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?”). Mára tudjuk, hogy a rádióhullámok és a fény hullámai egyazon dolog két formája – elektromágneses hullámoké. Ilyenformán a rádióhullámok is a fény egyfajta formái. Napjainkban rádiós adóvevőkkel, telefonokkal „villámokat” küldhetünk, melyek beszélnek, mikor megérkeznek (A magyar nyelvben nem érzékelhető igazán a „fény” és a „villámlás” szavak közti összefüggés, míg pl. az angolban igen, hiszen a „fény” az angolban „light”, a villámlás pedig „lightning”, tükörfordítással „fénylésnek” is lehetne mondani – A ford. megjegyzése.)

64. – A nevetés segíti a gyógyulást (Példabeszédek 17:22 – „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztatja a csontokat”). Jelenkori tanulmányok megerősítik, amit Salamon király ihletés alatt írt háromezer éve. A nevetés csökkenti pl. bizonyos stressz-hormonok szintjét. Ez egyensúlyt hoz létre az immunrendszerben, ami segíti a tested a betegségek leküzdésében.

65. – A nagyfokú szomorúság vagy stressz árt az egészségnek (Példabeszédek 18:14 – „A férfiú lelke elviseli a maga erőtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?” Márk 14:34 – „És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok”). Kutatók vizsgáltak olyan embereket, akiknek korábban nem voltak egészségügyi problémáik, és megfigyelték, hogy egy feszültséggel teli eseményt követően olyan kardiomiopátiás tüneteket produkáltak, mint mellkasi fájdalom, nehéz légzés, alacsony vérnyomás, esetenként pedig szívritmus-zavar.

66. – Mikroorganizmusok előfeltételezése (2Mózes 22:31 – „És szent emberek legyetek én előttem; a mezőn széttépett húst meg ne egyétek; az ebnek vessétek azt”). A Biblia figyelmeztet, miszerint „Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az Úr” (3Mózes 22:8). Ma már tudjuk, hogy egy állattetem tele van ártalmas baktériumokkal.

67. – A Biblia felhívja a figyelmet a zsírfogyasztás egészségtelen voltára (3Mózes 7:23 – „Szólj az Izráel fiainak, mondván: Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek”). Az egészségügy csupán az utóbbi évtizedekben állapította meg, hogy a zsír elzárja az artériákat és elősegíti a szívbetegségeket.

68. – Ne fogyasszunk vért (3Mózes 17:12 – „Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyék vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért”). A régi világban sok vallás gyakorolta a vér ivásának mindennapos rítusát. Azonban a Teremtő folyamatosan mondta a népének, hogy tartózkodjon a vértől (1Mózes 9:4 – „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek” 3Mózes 3:17 – „Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzetségeiteknél minden ti lakhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek!” Apostolok 15:20 – „Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől” 21:25 – „A pogányokból lett hívők felől pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy ők semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől, mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól”). Természetesen a modern tudomány is kimutatta, hogy a nyers vér fogyasztása veszélyes.

69. – A Biblia leírást ad a dinoszauruszokról (Jób 40:10-24 – „Nézd csak a behemótot, amelyet én teremtettem, amiként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami cédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak. Az Isten alkotásainak remeke ez, az ő teremtője adta meg néki fegyverét. Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mező minden vadja ott játszadozik. Lótuszfák alatt heverész, a nádak és mocsarak búvóhelyein. Befedezi őt a lótuszfák árnyéka, és körülveszik őt a folyami fűzfák. Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is. Megfoghatják-é őt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tőrőkkel?!”). Sir Richard Owen 1842-ben találta ki a dinoszaurusz szót, melynek jelentése „rettentő gyík”, miután hatalmas gyíkszerű kövületeket fedeztek fel. Azonban Jób könyvében, melyet négyezer évvel korábban írtak, Isten így írja le a behemótot: a legnagyobb szárazföldi állat, növényevő, csípőjében és lábaiban nagy erő van, erős hasizmai vannak, a farka olyan, mint a cédrusfa, és a csontjai olyanok, mint a vascsövek. Ez a szauropodák, a legnagyobb testű dinoszauruszok precíz leírása.

70. – Az öröm magyarázata (Zsoltárok 36:9 – „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből”). Az evolúció-elmélet nem tudja megmagyarázni az örömöt – még a legkomplexebb vegyületek sem tapasztalnak gyönyört. Azonban a Biblia kijelenti, hogy Isten „bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (Az eredetiben örömünkre – A ford. megjegyzése)”. Az öröm ajándék Istentől.

71. – Az élet több mint anyag és energia (1Mózes 2:7 – „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké” Jób 12:7-10 – „Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt? Akinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke”). Tudjuk, hogy a levegőtől megfosztott teremtmény meghal. Még ha a teste tökéletesen ép is, és a levegő és energia újból bejut, hogy életet csiholjon, a test halott marad. Az Írások összhangban vannak a megfigyelhető bizonysággal, amikor kijelenti, hogy egyedül Isten adhatja az élet leheletét. Az életet nem lehet pusztán nyersanyagokkal, idővel és véletlennel megindokolni, mint ahogy azt az evolucionisták igyekeznek elhitetni velünk.

72. – A zene eredetének tisztázása (Zsoltárok 40:4 – „És új éneket adott szájamba, ami Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban”). Az evolúció-elmélet nem tudja megmagyarázni a zene eredetét. A Biblia azt mondja, hogy minden jó ajándék Istentől van (Jakab 1:17 – „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka”). Ebbe beletartoznak az örömet okozó dallamok is. Isten az embereket és az angyalokat is megajándékozta a zeneszerzés képességével (1Mózes 4:21 – „Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak” Ezékiel 28:13 – „Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafírral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél” – Az eredeti héberben a „karika” a tamburin kör alakjára utal, és a „mélyedések” a fuvola mélyedéseire – A ford. megjegyzése). Az éneklés megteremtésének célja az öröm kifejezése és Isten imádata volt (Jób 38:7 – „Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?” Zsoltárok 95:1-2 – „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk Néki zengedezésekkel”).

73. – Az elődeink nem voltak primitívek (1Mózes 4:20-22 – „És szülé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. Czilla pedig szülé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát” Jób 8:8-10 – „Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozásra! Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék a földön. Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szivök szerint néked?!” 12:12 – „A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?”). A régészek felfedezték, hogy elődeink bányászkodtak, kohászkodtak, hangszereket készítettek, tanulmányozták a csillagokat, és még sok egyébre is fény derült. Ez a bizonyság nyíltan szembe megy az evolúciós elmélettel, ellenben teljes egyetértésben van Isten szavával.

74. – Barlanglakók leírása a Bibliában (Jób 30:1-8 – „Most pedig nevetnek rajtam, akik fiatalabbak nálam akiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna. Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájuk nézve a vénség elveszett! Szükség és éhség miatt összeaszottak, akik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot. Akik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök. Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt. Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban. A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek. Esztelen legények, sőt becstelen fiak, akiket kivertek az országból”). Négyezer évvel ezelőtt Jób bemutatott bizonyos hitvány embereket, akiket kiűztek a társadalomból, és bokrokról kellett egyenek, hogy életben maradjanak és sziklahasadékokban voltak kénytelenek élni. Eszerint ezek a „barlanglakók” pusztán számkivetett csavargók voltak, nem pedig primitív elődeink, ahogy azt az evolucionisták gondolják.

75. – A bolygó környezetének rombolása előre látott volt (Jelenések 11:18 – „És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és a jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják”). Bár az evolúció elképzelése szerint a dolgoknak jobbá kell válniuk, a Biblia megjósolta, ami napjainkra valóban bekövetkezett: légszennyezés, pusztítás és a felelőtlenség uralma.

76. – A növény már a magjában él (1Mózes 1:11 – „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn” 29 – „És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül”). Mára felismertük, amit a Teremtés könyvében már leírtak, miszerint egy egyszerű magban már ott van az élet maga. A magon belül egy aprócska gyár működik elképesztő összetettséggel. Egyetlen tudós sem képes szintetikus magot létrehozni és nincs egyetlen egyszerű mag sem!

77. – Egy magnak el kell halnia ahhoz, hogy új életet hozhasson létre (1Korintus 15:36-38 – „Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothandánd. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét”). Jézus mondta: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem” (János 12:24). Ez a vers figyelemreméltó módon igazol két alapvető biológiai nézetet. 1.: sejtek csak létező sejtekből jönnek. 2.: egy gabonának el kell halnia, hogy több gabonát hozhasson. A lehullott magot az eredeti testből származó támogató sejtek veszik körül. Ezek a támogató sejtek „az életüket adják”, hogy tápanyagot biztosítsanak a belül lévő gyökérnek. Elültetvén ez a gyökér kicsírázik, sokkal több termést eredményezve.

78. – A teremtési munkálatok sorrendje egyetértést mutat a valódi tudománnyal. A növényeknek napfényre, vízre és tápanyagokra van szüksége a fennmaradáshoz. A Teremtés könyvében azt olvashatjuk, hogy Isten először a fényt teremtette (1Mózes 1:3 – „És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság”), majd a vizet (1Mózes 1:6 – „És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválaszsza a vizeket a vizektől”), majd a táptalajt (1Mózes 1:9 – „És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn), és a növényi életet csak ezután (1Mózes 1:11 – „Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn”).

79. – Az égitesteket Isten az időszakok, évszakok, napok és évek jelzésére, mérésére teremtette (1Mózes 1:14-16 – „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat”). Tudjuk, hogy a Földnek egy évre van szüksége, hogy megkerülje a Napot. Az évszakokat a Föld Naphoz való változó helyzete okozza. A holdfázisok óramű pontossággal követik egymást, alapul szolgálva a holdnaptárnak. Az evolúció-elmélet azt tanítja, hogy a kozmoszt a vak véletlen hozta létre, azonban a Biblia összhangban van a megfigyelhető bizonyítékokkal.

80. – A Biblia „egekről, és az egeknek egeiről” beszél (5Mózes 10:14 – „Íme az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, ami rajta van!”). A Szentírás jóval a Hubble űrteleszkóp előtt beszélt az „egeknek egeiről” (1Királyok 8:27 – „Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem”) és a „harmadik égről” (2Korintus 12:2 – „Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig”). Ma már tudjuk, hogy az egekben benne foglaltatik a mi közvetlen atmoszféránk és a külső űr mérhetetlen kiterjedése – akárcsak Isten csodálatos lakóhelye.

81. – Az olívaolaj és a bor hasznos a sebekre (Lukács 10:34 – „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki”). Jézus beszélt egy szamáriai emberről, aki egy sebesült utazóra találva bekötözte a sebeit, olívaolajat és bort öntött a sebeire. Ma már tudjuk, hogy a bor etilalkoholt és nyomokban metilalkoholt tartalmaz, mindkettő kiváló fertőtlenítő. Az olívaolaj szintén jó fertőtlenítő, ezen felül hidratálja, óvja bőrt, és csillapítja a sérülés okozta fájdalmat. Napjainkban mindez köztudott. Azonban tudtad, hogy a középkor során és egész a XX. század korai szakaszáig milliók haltak meg, mert nem tudták, hogyan kezeljék a nyílt sebeket?

82. – Isten az embert döbbenetes és csodálatos módon alkotta meg (Zsoltárok 139:14 – „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! És jól tudja ezt az én lelkem”). Még épp csak elkezdtük a DNS-molekula, a szem, az agy és az élet összes komplikált alkotóelemének feltérképezését. Egyetlen emberi találmány sem mérhető Isten teremtésének bámulatos csodáihoz.

83. – A szépség ismerete (1Mózes 1:31 – „És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” 2:9 – „És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját” Jób 40:5 – „Ékesítsd csak fel magadat fénynyel és méltósággal, ruházd fel magadat dicsőséggel és fenséggel!” Prédikátor 3:11 – „Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig” Máté 6:28-30 – „Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?”). Szépség vesz minket körül: ragyogó naplementék, fenséges hegyek, ragyogó színű virágok, csillogó ékkövek, megnyugtató lombok, pompásan ékesített madarak, és így tovább. A szépség rejtély az evolucionistának. Azonban a Szentírás feltárja, hogy Isten gyönyörű dolgokat teremt a mi hasznunkra és az Ő dicsőségére.

84. – Az erős és gyenge magerő magyarázata (Kolossé 1:17 – „És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn” Zsidók 1:3 – „Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban”). A fizikusok nem értik, hogy mi tartja össze az atommagot. Azonban a Biblia állítja, hogy „minden Ő benne áll fenn” és mindent Ő tart egyben, a Teremtő, azaz Jézus Krisztus.

85. – Az atomhasadás előrejelzése (2Péter 3:10-12 – „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!”). A Szentírás azt mondja, hogy „az elemek égve megolvadnak”, mikor a föld és az egek „tűzbe borulva felbomlanak”. Mára tudjuk, hogy ha az atom alkotóelemei elválnak egymástól, a jelenség gigászi erővel felszabaduló hővel és energiával jár (sugárzás).

86. – A Fiastyúk és az Orion csillagképek leírása (Jób 38:31 – „Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?”). A Fiastyúk csillagkép gravitációs kötésben van, míg az Orion (melynek az egyik népi megnevezése Kaszáscsillag – A ford. megjegyzése) szabadon van és széthullik, mivel a csillagcsoport gravitációs ereje nem elég erős, hogy egyben tartsa. Négyezer évvel ezelőtt Isten megkérdezte Jóbot, hogy össze tudja-e kötni a Fiastyúk szálait, vagy elszakíthatja-e az Orion övét, holott csak a közelmúltban értettük meg, hogy a Fiastyúkot egyben tartja a gravitáció, míg az Orion csillagai távolodnak egymástól.

87. – Biztonságosan iható víz (3Mózes 11:33-36 – „Akármely cserépedény pedig, amelybe beleesik valami azokból, mindazzal együtt, ami benne van, tisztátalan legyen, és az edényt törjétek el. Minden megehető eledel, amelyhez az ilyen edényből víz jut, tisztátalan, és minden megiható ital is minden ilyen edényben tisztátalan legyen. És minden, amire azoknak holttestéből esik valami, tisztátalan; kemencze és tűzhely lerontassék; tisztátalanok azok és tisztátalanok legyenek néktek. De a forrás, a kút, az egybegyűlt víz tiszta legyen; de ami azoknak holttestéhez ér, tisztátalan”). Isten megtiltotta az olyan edényből vagy állóvízből való ivást, amely döglött állattal került kapcsolatba. Csak az utóbbi száz évben jött rá az orvostudomány, hogy a szennyezett víz tífuszt és kolerát okozhat.

88. – Kártevők megfékezése (3Mózes 25:2-4 – „Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, amelyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint. Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését; A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd”). A földtermelőknek nagy gondot jelentenek a rovarok. Isten viszont már sok-sok évszázaddal ezelőtt holtbiztos módszert adott a kártevők kordában tartására. Mózes megparancsolta Izraelnek, hogy szenteljenek meg minden hetedik évet, és ilyenkor ne használják a szántóföldjeiket. A rovarok az előző év termésének kocsányaiban telelnek, tavasszal kikelvén pedig tojásokat raknak az új terménybe. Ha tartanak egy év szünetet az aratásban, a rovaroknak nem lesz min fennmaradniuk, ily módon kordában tarthatók.

89. – A termőföld megvédése (3Mózes 23:22 – „Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek”). Nem csak a földnek kellett hagyni egy pihenőévet, hanem Isten arra is utasította a földművelőket, hogy az elhullott részeket hagyják a földön, és a mezők legszélén ne arassanak. Ezt több célból tette: 1.: létfontosságú ásványi anyagok fenntartása, 2.: a széleken sövényként fennmaradó rész csökkentette a szél okozta eróziót, 3.: a szegények megehették az elhullott részeket. Napjainkban csak az Egyesült Államok termőföldjeiből évente körülbelül négy milliárd métertonnányi terület válik használhatatlanná. Ennek a földromlásnak jelentős része elkerülhető lenne, ha követnék Isten parancsait.

90. – Az állati ösztönök megértése (Jób 39, Példabeszédek 30:24-28 – „E négy apró állata van a földnek, amelyek bölcsek, elmések: A hangyák erőtlen nép, mégis megkeresik nyárban a magok eledelét; A marmoták nem hatalmas nép, mégis kősziklán csinálják az ő házokat; Királyuk nincs a sáskáknak, mindazonáltal mindnyájan szép renddel mennek ki; A pókot kézzel megfoghatod, mégis ott van a királyok palotáiban” Jeremiás 8:7 – „Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!”). Egy újonnan kikelt pók bonyolult hálót sző anélkül, hogy tanítanák. Egy bábjából frissen előbújt lepke valahogyan navigálni tud 4000 km-es vándorló útján külső irányítás nélkül. Isten elmondja, hogy minden egyes teremtményt saját tudással ruház fel. A Szentírás az evolúcióval szemben magyarázatot ad az állati ösztönökre.

91. – Az állatoknak nincs lelkiismerete (Zsoltárok 32:9 – „Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzzád”). Egy papagájt meg lehet tanítani szitkozódni vagy Istent káromolni, de nem érzi magát rosszul miatta. Ha az ember az állatokból fejlődött ki, honnan jön a lelkiismeret-furdalás? A Biblia elmondja, hogy egyedül az ember teremtetett erkölccsel rendelkező lénnyé Isten képmására.

92. – Az áltudományok előrejelzése (1Timóteus 6:20 – „Óh Timótheus, őrizd meg ami rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől”). Az evolúció-elmélet ellentmond a megfigyelhető bizonyítékoknak. A Biblia előre figyelmeztetett bennünket azokra, akik istenkáromló és értelmetlen dolgokat tanítanak majd, melyeket hamisan neveznek majd tudománynak. A valódi tudomány összhangban van a Teremtő Igéjével.

93. – A tudomány megerősíti a Bibliát (Kolossé 2:3 – „Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve”). Az idáig felsorolt információk jóval elébb helyezik a Bibliát minden embertől származó elméletnél és az összes úgynevezett „ihletett” írásnál. A Korán például az állítja, hogy a Nap egy sáros tóba süllyed, amikor lemegy (Szúra 18:86 – „amíg végül elérkezett egy helyre, ahol a Nap lenyugszik. Azt tapasztalta, hogy egy iszapos forrásban nyugszik le. Mellette egy népre talált. „Kétszarvú!” – mondtuk, „vagy büntetned kell, vagy pedig jóságot kell tanúsítanod irántuk!”). A Hadísz rengeteg mítoszt tartalmaz. A Mormon könyve azt állítja, hogy az amerikai őslakosok a zsidóktól származnak, amit a DNS-kutatások megcáfoltak. A keleti írások szintén ellentmondanak a tudománynak.

94. – Az emberi lelkiismeret megértése (Róma 2:14-15 – „Mert mikor a pogányok, akiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő leliismeretök és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik”). A Biblia feltárja, hogy Isten minden egyes emberi lény szívében elhelyezte az Ő erkölcsi törvényét. Mind tudjuk, hogy rossz ölni, hazudni, lopni, stb. Egyedül a Biblia ad magyarázatot arra, hogy minden embernek Istenadta tudása van jóról és rosszról.

95. – A szeretetre való magyarázat (Máté 22:37-40 – „Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” 1János 4:7-12 – „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk”). Az evolúció nem tud magyarázatot adni a szeretetre. Azonban Isten Szava feltárja, hogy a létezésünk értelme, hogy ismerjük és szeressük Istent és a felebarátunkat. Isten szeretet, és mi az Ő képmására alkottattunk, hogy visszatükrözzük az Ő szeretetét.

96. – A te igazi valód szellemi (4Mózes 16:22 – „Ők pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! Nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?” Zakariás 12:1 – „Az Úr igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott”). A személyiség nem megfogható, sem pedig testi. Egy szívátültetés során az új szervvel élő ember nem veszi át a donor jellemét. Egy amputált ugyanaz a személyiség marad a végtagjai elvesztése után is. A mi örökkévaló természetünk szellem, szív, lélek, elme. A Biblia azt mondja, hogy „az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1Sámuel 16:7).

97. – A szenvedés okának leleplezése (1Mózes 3, Ézsaiás 24:5-6 – „A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg”). A Föld szenvedésnek van kitéve, amely ellentétet mutat az univerzum csodálatos módon megtervezett jellegével. Azonban az evolúcióval szemben a Biblia elmondja a szenvedés eredetét. Amikor az emberi faj fellázadt Isten ellen, annak az az átok lett az eredménye, mely behozta a világba a nyomorúságot, fájdalmat és halált.

98. – A halálra való magyarázat (Róma 6:23 – „Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban”). Idővel mindenki meghal. Egyedül a Biblia ad magyarázatot arra, hogy miért halunk meg – „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ezékiel 18:20). A bűn Isten törvényének megszegése. Hogy megtudhasd, te vajon meg fogsz-e halni, kérlek vizsgáld meg Isten tízparancsolatát (2Mózes 20:1-17). Hazudtál már valaha? (Kegyes hazugságok és füllentések is számítanak) Loptál már? (Lopásnak számít egy vizsgán való csalás vagy épp adócsalás is) Jézus azt mondta, hogy ha valaki kívánsággal tekint asszonyra, már paráználkodott vele a szívében (Máté 5:28). Néztél már kívánsággal valakire? Akkor a szívedben házasságtörő vagy. Gyűlöltél vagy neveztél bolondnak valakit valaha is? Ha igen, akkor a Biblia szerint gyilkosság vétkében vagy bűnös (Máté 5:21-22 – „Hallottátok, hogy megmondtatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka (ostoba), méltó a törvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” 1János 3:15 – „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne”). Használtad már hiába a Teremtő nevét (Úr, Isten, Jézus vagy Krisztus)? Ezt istenkáromlásnak hívják, és Isten gyűlöli. Ha valaha is megszegted ezeket, akkor a saját bevallásod szerint vagy istenkáromló, házasságtörő, tolvaj és hazug. És még csak ötöt néztünk meg a tízparancsolatból. Itt van az oka annak, hogy miért halunk meg.

99. – Az igazságosság megismertetése (Apostolok 17:30-31 – „E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a Föld kerekségét igazságban egy férfiú által, akit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, azáltal, hogy feltámasztá őt halottaiból). Istenadta értelmünkben világosan látjuk, hogy minden bűn meg lesz büntetve. Mélyen belül tudjuk, hogy az, Aki megteremtette a szemeinket, lát minden egyes eltitkolt bűnt (Róma 2:16 – „Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által”). Ő, Aki megformálta az elménket, minden múltbéli bűnünkre emlékszik épp úgy, mintha ebben a pillanatban követtük volna el. Isten kijelentette, hogy a bűneink zsoldja a halál. Először a testi halál jön, majd a második halál, mely örök elválasztás Istentől a tűz tavában (Jelenések 21:8 – „A gyáváknak és a hitetleneknek, az útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál”). Isten nem tud hazudni. Minden bűnre ítélet vár. Az Ő igazságossága megköveteli. De Isten gazdag a könyörületben azok iránt, akik segítségül hívják az Ő nevét. Módot alkotott rá, hogy az igazságszolgáltatás és a kegyelem egyszerre érvényesülhessen.

100. – Az örök élet felfedése (János 3:16 – „Mert Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”). A tudósok mindhiába kutatják a megoldást az öregedésre és a halálra. Azonban az örömhír az, hogy Isten, aki minden élet forrása, módot adott arra, hogy ingyen megbocsásson nekünk, hogy örökké Vele élhessünk a Mennyben. „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” (Róma 5:8). Isten egy szerető, örökkévaló kapcsolatra vágyik minden egyes emberrel, szabadon a bűntől, félelemtől és fájdalomtól. Ezért elküldte az Ő Fiát, hogy meghaljon helyettünk a kereszten. „Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róma 6:23). Jézus soha nem vétkezett, ezért egyedül Ő volt alkalmas arra, hogy kifizesse a bűneinkért való büntetést a kereszten. Helyettünk halt meg. Ezután feltámadt a sírból, diadalt aratva a halál felett. Mindenki, aki elfordul a bűneitől és Benne bízik, megmenekül. Hogy megbánd a bűneidet és Jézus Krisztusba vesd a bizalmad, legyen az imád az 51. zsoltár. Ezután olvasd rendszeresen a Bibliád, és kövesd, amit olvasol. Isten soha nem fog cserben hagyni.

101. – A szenvedésre való megoldás (Jelenések 21). Sem az evolúció, sem a vallás nem ad megoldást a szenvedésre. Ellenben Isten ajándékként ajánlja fel a Mennyet azoknak, akik bíznak a Fiában. Ott Isten „eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász; sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők (korábbi dolgok) elmúltak” (Jelenések 21:4).

A Bibliát a Teremtő ihlette. Ennek megfelelően nem is lehet meglepő, hogy az élet legvégső kérdéseire kapunk választ benne. A Biblia megmutatja a létezésünk igazi célját. Egyedül a Szentírás ad magyarázatot arra, hogy hogyan lehet lelkiismeretünk. Továbbá semmilyen más forrás sem mondja el a halál okának gyökerét. Látva azt, hogy mindannyian meghalunk, nem volna bölcs dolog gyógyírt keresni abban a könyvben, amely bebizonyítja magáról, hogy Istentől ihletett? A Biblia kínálja az egyedüli megoldást bűnre, szenvedésre és halálra. Isten Szava mutatja meg az egyedüliként tökéletes, bűntelen Megváltót, aki meghalt a bűneinkért és feltámadt a halottak közül. Jézus maga a Teremtő (János1, Kolossé1). Azt mondta, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (János 10:30). Azt mondta, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6). És azt ígérte a követőinek: „örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (János 10:28). A te örökkévaló sorsodat a saját döntésed határozza meg. Egyetlen módon van kiút a bűnből. Jézus meghalt helyetted. Csak a Krisztus bevégzett munkájába vetett hit által menekülhetsz meg. Ez Isten ingyenes ajándéka, amelyet minden egyes embernek felajánlott. Kérlek ne hagyd, hogy büszkeség, vallás, különböző vélekedések vagy a bűn szeretete elválasszon téged Istentől. Nincs az a bűn, amely megérné az örökkévalóságot a pokolban. Kérlek fogadd meg Jézus szavait – „térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Márk 1:15). Ha ezt megteszed, örökké a mennyben élsz majd, együtt a mi gyönyörűséges Teremtőnkkel!


(2021. 01. 19.)

36 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

A Jelenések 8:7 és a koronakidobódás

https://www.prophecynewswatch.com/sponsored_article1.cfm Magyar szöveg: A Szentírás szerint a világ három alkalommal pusztul el. Az első Noé napjaiban történt, víz által, hogy eltörölje a föld színérő

Járatok ezreit törölték...

...a beoltott pilóták megbetegedése, illetve halála miatt (Darcy Schoening): https://thecoloradoherald.com/2021/thousands-of-flights-cancelled-as-vaccinated-pilots-fall-ill-or-die/ Magyar szöveg (igaz

Teremtéstudomány 8: Kérdések és feleletek II.

http://www.teremtes.com/media/kerdesekesfeleletek2.php 00:00:00 A Green River-képződmény 00:02:16 Van-e élet a Marson? 00:07:17 Használhatta-e Isten az evolúciót a teremtéskor? 00:14:25 Más vallásokho

Post: Blog2_Post
bottom of page