top of page

A trükkös fiúcskák trükkjei

Nemrég egy beszélgetés során szóba került ez a téma, gondoltam egy bejegyzést megér itt is, hátha valakinek ez újdonság lenne. Tehát ugye vannak ezek a bűvészek, mágusok, miegyebek, akik olyan meghökkentő mutatványokkal állnak elő, hogy a keresztények egyenesen azzal vádolták/vádolják őket, hogy lepaktáltak a sátánnal és természetfeletti erők segítségével érik el mindazt, amit művelnek. Az illető név szerint is említette ezt a Dynamo nevű figurát, aki egy időben elég ismert volt, tán még ma is. Egyébiránt én egyetértek ezzel a váddal, szerintem is elég egyértelmű, hogy tartottak egy kis szeánszot, aztán kötöttek egy jó kis üzletet, lesz pénzük, hírnevük, a sötét oldal erői pedig extra lehetőséget kapnak, hogy gúnyolják Jézust, amikor vízen járatják ezeket az idiótákat, meg borrá változtatják velük a vizet, haltömegeket ontanak egyetlen kis vödörből... biztos sokan látták ezeket. Így aztán gyengítik is az evangéliumot azzal, hogy Jézusra úgy hivatkoznak, mint példaképükre, mint az első nagy varázslóra. LOL. Na de elkalandoztam, tehát épp ez a Dynamo az, aki úgy lebuktatta magát, hogy öröm nézni. Itt tehát az a "trükkje", hogy bemegy egy ékszerüzlete, és a vitrin üvegén át kihúz egy karkötőt, miközben a másik kezével takarja a lényeget, ugye hogy mi a "trükk"... a trükk szimplán csak annyi, hogy a démon (vagy épp bukott angyal), akivel összehaverkodott, anyagtalanná teszi a kezét, az üveget vagy épp a karkötőt, ahol szükséges. Viszont itt a videófelvételen a hülyéje elrontja a dolgot, látni lehet, hogy a karkötőt a saját hüvelykujján húzza át. Gondolom nem figyelt arra, hogy ott hagyta az útban, a trükkös haverja meg még nem vette le róla az anyagtalanságot. Akárhogy is, de bebukták szépen:). Dicsőség is érte Istennek, hogy így beégette őket nyilvánosan. A videón kb. 1:29-nél látható (a könnyebbség kedvéért érdemes lehet 0.25-re állítani a lejátszási sebességet):



A portugál(?) nyelv miatt meg bocs, ezen látható a legjobban, egyéb felvételek ennél jóval pixelesebbek. Mindenesetre örülök, hogy felhozta valaki ezt a témát, legalább újra megnézhettem és derülhettem egy jót, hogy mekkora mazsolák:). De ezzel kapcsolatban még érdemes megnézni a Xendrius néven futó illető csatornáját is, azon belül is a Demon Magicians nevű sorozatot, az egyik epizódot mondjuk be is dobhatom ide:



Ebben különösen érdekes, hogy mennyire felbátorodtak, gyakran már el se próbálják rejteni, hogy mit művelnek. Nyilván tudják, hogy az emberek agya teljesen érzéketlenné vált és totális tagadásban élnek a természetfelettivel kapcsolatban, ezért nyugodtan megtehetik, hogy pl. a szemük láttára nyomják át a telefonjukat egy műanyag flakon falán, hogy aztán odabenn virítson. Ejj, ti kis buták, inkább szerettétek volna jobban az igazságot annál, mint ahogy ez a sok tudatlan tapsikol nektek.


(2021. 01. 13)





11 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Uzsgyi! :)

Nem különösebben szeretnék foglalkozni már ezzel az egész kovidka-baromsággal, egyszerűen csak unalmas, és gondolom nem csak nekem. Nem mintha ne lehetne még most is hellyel-közzel újat mondani a témá

Újabb előkép

"Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek és hogy senki se vehessen, se e

Reakciók (egy új vallás)

https://www.dailyrecord.co.uk/news/scottish-news/scots-womans-severe-reaction-covid-23945503 Efféle elrettentő példát lehet bőven találni, de ezt azért találtam érdekesnek, mert itt hivatalosan is eli

Post: Blog2_Post
bottom of page