Az örökké Istennek éneklők

Az elmék vére ömlik, holott van miért örülni,

van miért kinyílni, van miért ragyogni!

Illegitim, lopott örömöknek illegeti

magát az ősz király s minden esztelen csatlósa.

Hogyan is ne nevessek? Hisz fojtogat a boldogság

s ezért nem is kell lányokat kilesned,

és olyan nevetni valóak a sérelmek, a magány,

az el nem eresztett bolondság... vagy talán

bennük kéne fuldokolnom? Távol legyen!

És távol is van. Milyen gyönyörű Isten!

Tenyerében az arcom, a sebeit csókolom,

sírnék is, ha lennének még könnyek.

Ugye olvastad azt a könyvet? Igazi szerelmes levél.

A legigazibb, a legszerelmesebb.

Mennyi mindent elmond,

mennyi mindent tudhatunk!

Új szívünkre felfont kórusok kiáltják:

SZENT, SZENT, SZENT!

*

(hat szárny sok hang

vérted roppant

gőggel vert meg

lentről fejtett

tudatlanság

kéri jussát

készakarva

dédelgetve

szándékosan

tudjuk hogyan

s miként fogan

anyagban és

testben meg a

célt tévesztett

üszkös vakság...

Milyen ostobák vagytok!)

*

Sokra vágytam, többet kaptam,

múlt lett mára minden kínom,

minden bolond tévedésem,

gyönyöröm most el sem bírom

átölelten, szép karokban...

a Te kezeidben,

szerelmem: Isten.

(2020. május 31.)