top of page

Hogyan meneküljünk meg a pokoltól?

Hogyan meneküljünk meg a pokoltól (Az egyetlen út a Mennybe)



A videó szövege magyarul:

Ezt mondja Isten Igéje a Róma 3:23-ban:

"Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül."

Isten Igéje tanúskodik arról, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian bűnt követtünk el, a bűnt pedig Isten törvényének áthágásaként, megszegéseként határozza meg. Isten azt mondja, hogy ne hazudjunk: mi hazudunk. Isten azt mondja, hogy ne lopjunk: mi lopunk. A Biblia azt mondja, hogy még a bolond gondolat is bűn. Gondoljatok csak bele: folyamatosan bűnt követünk el, következetesen szegjük meg Isten törvényét mind a gondolatainkkal, mind a szavainkkal, mind a tetteinkkel. Bűnösök vagyunk, barátom. Mindenki vétkezett és szűkölködik Isten dicsősége nélkül. Isten Igéje azt mondja a Róma 6:23-ban, hogy "A bűn zsoldja a halál". Mikor fizikailag meghalsz, a tested a földben fog heverni, de a lelked, amely örökkévaló, két helyen töltheti az örökkévalóságot: vagy a Mennyben, vagy a pokolban. Hova szeretnél menni?

A legtöbb ember a Mennybe szeretne menni. De különbség van aközött, hogy mi az, amit szeretnénk és mi az, amit érdemlünk. Isten Igéje világosan azt mondja, hogy mi a poklot érdemeljük, mert megszegtük, áthágtuk Isten törvényét. A Jelenések 21:8-ban azt mondja, hogy minden hazugnak - nem némelyik hazugnak, nem sok-sok hazugnak, hanem minden hazugnak a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz a része, ami a második halál. Isten Szava pedig világosan állítja, hogy mindenki vétkezett, mindenki meghal és mindenki azt érdemli, hogy a pokolra jusson. Ezt érdemeljük. Mégis arra vágyunk, hogy a Mennybe jussunk, és Isten is arra vágyik, hogy a Mennybe jussunk. Értsd meg, barátom, hogy Isten szeret és azt szeretné, ha a Mennybe kerülnél, így hát tudd meg azt is, hogy mit tett ennek érdekében. A Biblia azt mondja a Róma 5:8-ban, hogy "Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk - és erre figyelj! -, Krisztus érettünk meghalt". Emlékszünk még, hogy mi a bűn zsoldja? A halál. De a Biblia itt azt mondja, hogy Krisztus meghalt értünk. Mivel Isten szeretett téged, ezért elküldte az Ő Egyszülött Fiát, Aki szűztől született és Aki bűntelen, tökéletes életet élt. Jézus Krisztus a testben megjelent Isten, és a testben megjelent Isten, az Uraknak Ura és a Királyok Királya meghalt a kereszten a bűneidért. A bűneidért ontotta a vérét. A múltbéli bűneidért, a jelenvaló bűneidért, a jövőbeli bűneidért - minden bűnöd ott volt Jézus Krisztuson, Őt terhelte, érted és értem halt meg, az egész világért halt meg. Majd eltemették és az Írások szerint a harmadik napon feltámadt a halálból, ami szó szerint, fizikailag értendő.

Jézus pedig nem csak egyedül értem vagy egyedül érted halt meg, az egész világért halt meg. De az egész világ a Mennybe megy? Nem, mert van valami, amit meg kell tennünk válaszképp arra, amit Jézus tett. A Biblia az Apostolok Cselekedetei 16:30-ban hozza fel a kérdést: "Uraim, mit kell nekem cselekednem, hogy üdvözüljek?" És ők ezt válaszolják neki: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz". Vegyük észre, hogy a kérdésre, miszerint mit kell tennem, hogy üdvözüljek, nem az volt a válasz, hogy be kell merítkeznem, nem az volt, hogy gyülekezetbe kell járjak, nem az volt, hogy jól kell viselkednem, nem az volt, hogy minden bűnömtől el kell forduljak, hogy meg kell javítsam magam, hogy rendbe kell szedjem az életvitelem... nem, hanem egy egyszerű, gyermekien egyszerű hit Krisztusban. Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz. Ez ennyire egyszerű, mivel Jézus a teljes árat fizette meg, minden bűnért megfizetett. Meghalt érted, a vérét ontotta, eltemették és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint, és ha te Őbelé veted a bizalmadat, egyedül Őbenne bízol, hogy megment, akkor barátom, bizony meg is menekülsz, Isten Szavának tekintélye a bizonyosság, hogy üdvösséged van, ezt mondja a Biblia.

Az Efézus 2:8 és 9-ben így szól: "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék". Így hát a cselekedeteid nem menthetnek meg. A jó magaviseleted nem menthet meg. Soha nem tudsz elég jó lenni, egyetlen egy van, aki jó, és ez Isten. Jézus Krisztus pedig Isten. Amikor Jézus Krisztusba vetem a hitem, Isten Igéje azt mondja, hogy üdvözültem s hogy a Szentlélek, a Szent Szellem pecsételt el a teljes váltság napjáig (Efézus 1:13-14 és 4:30 - a ford. megjegyzése). Az üdvösség nem tőletek van, el kell jutnotok annak megértésére, hogy az Úrtól van. Ha azt mondanám, hogy én a Mennybe jutok, mert jó ember vagyok, te mit gondolnál, vajon Jézusban van a hitem vagy saját magamban bízom? Bizony saját magamban. És ha azt mondanám, hogy a Mennybe jutok, mert minden bűnömtől elfordultam? Vagy mert megkeresztelkedtem? Vagy mert templomba járok? Vagy a jó cselekedeteim miatt, vagy mert adakozok? És még sorolhatnám. Mind jó dolog, de mind olyan dolog, amit én teszek. Ha pedig abban bízol, amit te teszel, akkor egy bűnösben bízol. Emlékezz, hogy a Biblia azt mondja: "Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül." A bűn zsoldja a halál, és minden bűnös azt érdemli, hogy a pokolra jusson. Minden hazugnak a tűzzel égő tóban lesz a része, amely a második halál. Vedd tehát észre, hogy ha saját magadban bízol, egy bűnösben bízol. Ha pedig azért, hogy a Mennybe juss, egy bűnösben bízol, akinek a pokol a része, szerinted hova fogsz menni, amikor meghalsz? Ha a saját "jó cselekedeteidben" bízol, hogy gyülekezetbe jársz, hogy jót teszel, hogy bemerítkeztél, stb., akkor magadban bízol. Ne egy bűnösben bízz azért, hogy a Mennybe juss! Nem szabad többé magadban bíznod, nem szabad többé a saját tetteidre, a magad jó cselekedeteire támaszkodnod, hanem mindenestül Jézus Krisztusban kell hinned és bíznod. Ezt mondja a Biblia (Róma 4:5-7 - a ford. megjegyzése): Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint; ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz Abban, Aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül". A cselekedeteid nem menthetnek meg. Kegyelemből, egyedül hit által menekülhetünk meg, ez Isten ajándéka, és Isten ingyen adja ezt az ajándékot bárkinek, aki egyszerűen csak hisz. Isten ajándéka az örök élet. Aki ajándékot ad (Isten), ingyen adja az ajándékot. Jézus a végső árat fizette meg, hogy te megmenekülj. Nincs szüksége arra, hogy "beszállj a költségekbe". Nem tudunk megdolgozni azért, hogy a Mennybe jussunk!

A Biblia világosan azt mondja, hogy az üdvösség elnyerése egy egyszeri alkalom, nem pedig egy folyamat. Jézus azt mondta, hogy "újjá kell szülessetek". Hogyan? "Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született". Abban a pillanatban, amint Jézusba veted a hited és egyedül Őbenne bízol az üdvösségedre nézve, azon nyomban Istentől született leszel, újjászülettél Isten családjába, Isten gyermekévé leszel. Aki pedig egyszer gyermeke lesz valakinek, örökre a gyermeke marad. Ha egyszer tiéd lett az üdvösség, örökre üdvösséged van. A Biblia azt mondja: "akik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek". A Biblia azt mondja, hogy "úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Mije legyen? Örök élete. Élet, amely örökké tart. Ezt mondta Jézus: "aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?" Hiszed-e ezt? Hiszed-e, hogy ha Jézus megment téged, akkor örökre megmenekültél? Bízol-e az ígéretében? A Biblia azt mondja, hogy Isten, aki nem tud hazudni, már az idők kezdete előtt ígéretet tett az örök élet reményégére. Onnantól, hogy üdvösséged van, Isten a "fiaként bánik veled". Noha kudarcot vallunk, vétkezünk és elbukunk, Ő soha el nem hagy minket és el nem távozik tőlünk! Isten fenyíti a gyermekeit, de elveszíteni nem tudja őket! Ha egyszer megmenekültél, örökre megmenekültél.

Láthatod, barátom, hogy mind bűnösök vagyunk, akik azt érdemlik, hogy a pokolra jussanak, és nem tudjuk megmenteni magunkat. De hála Istennek azért, hogy Jézus Krisztus, a testben megjelent Isten, az Úr Jézus Krisztus, Isten Egyszülött Fia meghalt az egész világ bűneiért. Vérét ontotta az én bűneimért, vérét ontotta a te bűneidért. Eltemették és az Írások szerint a harmadik napon feltámadt a halálból. Hogyan válaszolsz arra, amit tett? Hogyan válaszolsz arra, hogy kicsoda Ő? A Biblia azt mondja, hogy "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz". Bárhol is légy most, bármennyi is legyen az idő, bárhogyan is érezz, bármilyen is legyen a helyzeted, ha szeretnéd ma elfogadni az üdvösséget, egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy hiszel Krisztusban, hogy egyedül Jézus Krisztusban bízol, hogy megment. Ha pedig most minden bizalmadat, minden hitedet Jézus Krisztusba vetetted, Isten Igéjének tanúsága szerint garantáltan megmenekültél és üdvösséged van.

"Ezeket írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van".

24 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Friss imaválasz és útmutatás

Mint ahogy arról korábban már többször is írtam, időről-időre előfordul, hogy Isten tanácsát kérem valamiben, hogy hogyan tovább. Ha pedig épp nincs válasz, akkor azt úgy értelmezem, hogy ez rám lett

Kérni Jézust, hogy a szívünkbe költözzön?

https://www.youtube.com/watch?v=aVXZjEpqCs0 A videó magyar szövege: Üdv, a nevem Robert Breaker, egy rövid videóval szeretném érinteni ezt a kérdést, amelyet mostanában többen is feltettek nekem. Ez e

Egy rövidke bizonyság

Az imént történt, gondoltam megosztom, mert nagyon jó: imádkoztam Istenhez néhány dologgal kapcsolatban, többek közt bocsánatot kértem, amiért néhány nappal ezelőtt egy kissé megrettentem a világra né

Post: Blog2_Post
bottom of page