Egy rövidke bizonyság

Az imént történt, gondoltam megosztom, mert nagyon jó: imádkoztam Istenhez néhány dologgal kapcsolatban, többek közt bocsánatot kértem, amiért néhány nappal ezelőtt egy kissé megrettentem a világra nézve, beengedtem némi kételyt a gondolataimba és azon töprengtem, vajon kell-e még valami súlyos borzalmat átélnünk az elragadtatás előtt? Vajon lesz-e valami durva próbatétel, amihez nem volt korábban hasonló, vajon meg lesz-e engedve a világiaknak, hogy még utoljára súlyosan megnyomorgassanak, hatalmaskodjanak felettünk? Alapvetően nem szoktam ilyeneket feltételezni, egyáltalán nem szoktam ilyeneket gondolni, inkább azt mondanám, hogy folyamatosan boldog vagyok, tele örömmel és reménnyel a jövőre, a közeljövőre nézve is, egy kis időre azonban valamilyen úton-módon mégis elgyengültem. Hasonló lehetett ez Péter esetéhez, aki míg Jézusra nézett, a vízen járt, de aztán elkezdte nézni a vihart, azaz a világot, és nyomban süllyedni kezdett - ám ahogy az Úr nevét hívta segítségül, Jézus egyből ott termett és megfogta a kezét. Akárhogy is, de miután befejeztem az imát, olyan boldognak és hálásnak éreztem magam, hogy bármiféle tervezgetés vagy szándék nélkül, azonnal megragadtam a mellettem lévő Bibliát és megcsókoltam, majd csak úgy kinyitottam valahol és ott is megcsókoltam. Aztán kinyitottam a szemem és gondoltam megnézem, hogy hol érték az ajkaim, és ez a hely volt az:

"Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz; mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban." (Zsoltárok 91:10-11)

Azért ez elég menő, nem? :) Jöttem is leírni egyből, hogy másnak is reményt adjon és hogy az 1Korintus 1:31 alapján dicsekedjek az Úr Jézusban:)!

(2022. 08. 03.)