top of page

Robert Breaker: Miért nem vagyok katolikus?

Frissítve: 2021. máj. 26.

Magyar szöveg:

Üdvözlök mindenkit újra itt a cloudchurch.org-on. A nevem Robert Breaker, missziós evangéliumhirdető vagyok, spanyol-, és angol ajkúak felé végzek szolgálatot. Ezt a "Miért nem vagyok..."-sorozat, amelyben azt vesszük sorra, hogy én személy szerint miért nem vagyok tagja ennek vagy annak a felekezetnek. A sorozatot a "Miért nem vagyok kálvinista?" c. résszel kezdtük, hogy miért nem követem a kálvinizmus tanításait. Ezt követően készítettem egy videót arról, hogy miért nem vagyok pünkösdi-karizmatikus, hogy én személy szerint miért döntöttem úgy, hogy nem leszek tagja annak a felekezetnek, miért nem vállalok vele közösséget. A mai alkalommal pedig azt nézzük meg, hogy miért nem vagyok római katolikus. És szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy ezt senki ne vegye a személye vagy a vallása elleni támadásnak. A "Miért nem vagyok..."-sorozat minden egyes epizódja egyszerűen csak arról szól, hogy én személy szerint miért döntöttem úgy, hogy nem leszek tagja az adott vallásnak. Ezek személyes meggyőződések, ha úgy tetszik. És annak az oka, hogy nem csatlakozom ezekhez a vallásokhoz, mindössze annyi, hogy Biblia-hívő vagyok, abban hiszek, hogy a Biblia tanítását kell követni. Így hát bármire is nézek, bármit is vizsgálok meg alaposan vagy bármit is tanulmányozok, minden esetben a Bibliához megyek vissza, hogy "Oké, összhangban van ez a Szentírással? Összhangban van mindazzal, amit a Biblia ténylegesen tanít?" És ha egy felekezet mond valamit, de a Biblia ugyanerről valami mást mond, minden esetben Isten Igéjét fogom követni, mert hiszem, hogy minden, amiről Isten valaha is akarta, hogy tudjuk, ott van a Bibliában. Biblia alatt pedig a hivatalos 1611-es King James-féle változatot értem (magyar szemmel nézve ez talán hellyel-közzel úgy érthető a legjobban, hogy a modern, kb. a Károlinál újabb fordításokat elveti - a ford. megjegyzése).

Rendben, akkor tehát miért nem vagyok katolikus? Rengeteg katolikus él ma a világban. Ha nem tévedek, ez a világ második legnépesebb vallása, az első természetesen az iszlám - amely szó egyébként azt jelenti, hogy "behódolás". Miért nem vagyok katolikus? Rengetegen élnek ebben a vallásban, és ebben a vallásban azt mondják, hogy ők az igazi vallás, és mindegyik másik téved. Az egyik kedvelt mondásuk éppen az, hogy a római katolikus egyházon kívül nincs üdvösség. Ez igaz? Az üdvösség csak egy egyházban lehet meg? Csak egy bizonyos egyházon, és ennek az egyháznak a tanításain keresztül térhetsz meg és juthatsz a mennybe? Igaz ez?

Kezdetnek nézzük meg a 2Timótheus 3:15-17 verseket. Ezt mondja a Biblia: "(...) és hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által". Ezt írja Pál Timótheusnak. Akkor úgy néz ki, hogy mégis van üdvösség a római katolikus egyházon kívül, mégpedig a szent írásokon keresztül, a Biblián keresztül, mivel ez a vers azt tanítja, hogy a Szentíráson keresztül bölccsé lehetünk üdvösség dolgában hit által. Hit által üdvözülünk, ezt tanítja a Biblia. Tovább a 16-17. versre: "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített". A Biblia szerint tehát van üdvösséged akármelyik egyházon is kívül. Lehet üdvösséged a szent írások által, bölccsé tudnak tenni téged az üdvösség dolgában, mivel megmutatják, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet üdvösséged. De azt is mondja, hogy az Írás még tanításra is adatott. A tanításunk a Szentírásból kell származzon, nem pedig olyan felekezetektől, amelyek azt próbálják tanítani, amit ők gondolnak, hogy hinned kell. És ahogy azt látni fogjuk, mikor tanulmányoztam a római katolikus egyházat, rengeteg olyat találtam az ott tanított dolgok között, amelyek hagyományok, továbbá némely dologban az Írásokat sem követik. Így tehát azt fogom tenni, hogy elmondom, hogy én személy szerint miért nem vagyok katolikus. Mérlegre tesszük a katolicizmust és a Bibliát, és meglátjuk, hogy egyetértenek-e. Egyetértenek? A Biblia a katolicizmust tanítja? Vagy talán a katolicizmus egy vallás, amely olyasmit tanít, ami nincs a Bibliában?

Ezek lesznek tehát az indokok, hogy miért nem vagyok katolikus. És ha te az vagy, hát csak tessék, légy nyugodtan római katolikus. De abból bajod nem származhat, ha megnézed, hogy én miért nem vagyok az. Nem azt mondom, hogy ne légy az, ha továbbra is katolikus akarsz lenni, légy az! Szabad országban élünk, jogod van ahhoz, hogy a saját vallásodban higgy. De ezzel együtt tanulmányoznod is kéne a Bibliát, a 2Timótheus 2:15 azt mondja, hogy "Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét". Parancsunk van arra a Bibliában, hogy tanulmányozzuk az Isten Igéjét, másutt azt parancsolja, hogy mindent tegyünk próbára, és tartsuk meg azt, ami jó (1Thessz 5:21 - a ford. megjegyzése). Így hát a mai alkalommal megnézzük a Bibliát, megnézzük a római katolikus vallást, hogy lássuk, vajon egyetértenek-e? Egy és ugyanaz a kettő?

Az első oka, hogy személy szerint úgy döntöttem, hogy nem leszek római katolikus, az a katolicizmus történelme. Tanulmányoztam a katolikus egyházat és azt találtam, hogy a katolikus egyház valójában csak Jézus után körülbelül háromszáz évvel jött létre. Persze tudom, hogy mit tanítanak, azt tanítják, hogy a katolikus egyház Péterrel kezdődött. Ezt meg fogjuk nézni, hogy lássuk, hogy vajon a Biblia szerint is igaz-e. De ha megnézzük a történelmet és a történelmi igazságokat, akkor azt látjuk, hogy Kr.u. 325 körül élt egy Konstantin nevű illető, és hogy ez a Konstantin nevű illető volt az, aki 325 környékén megalapította a római katolikus egyházat, egyesítve az államot és az egyházat. Konstantin azt állította, hogy jelet látott az égen, és a jel mellett a felirat: "in hoc vinces". Meglátta ezt a jelet az égen, és felvette az úgymond "keresztény" vallást. Ő volt az a római császár, aki összefonta a kettőt. Tudom, hogy a katolikusok nem ezt tanítják, de ha megnézzük a történelmet, akkor pontosan ezt találjuk. Mert ugye a katolikusok azt mondják, hogy "nem, nem, nem, az első pápa Péter volt". Valóban? Rendben, akkor nézzük meg, hogy mit mond a Biblia Péterről, és hogy tényleg pápa volt-e, hogy amit mondanak, egyezik-e azzal, ami a Bibliában van. Mert ahogy megnéztem a történelmet, azt találtam, hogy valójában nem kezdődött el Kr.u. 325-ig, mikor is Konstantin egyesítette, összeolvasztotta a keresztények hitét az állammal, és létrehozott egy "katolikus" egyházat, a kifejezés pedig egyetemest jelent, hogy mindenki együtt van. És a maga idejében összehozott mindenkit, még pogányoknak is fel kellett venniük a katolikus hitet. Tehát amint mondtam, a katolikus egyház azt állítja, hogy Péter volt az első pápa, és úgy hiszik, hogy a katolikus egyház alapköve Péter. Ezt pedig a Máté 16-ból veszik. Nézzük hát meg ezt a bizonyos fejezetet. Itt Jézus Krisztus az egyházáról beszél a tanítványainak, és hogy hogyan fogja elindítani az egyházát. A katolikusok itt csak egy részét olvassák a szövegnek. Szeretnek a Máté 16-hoz visszamenni, és szeretik csak a 18. és a 19. verset olvasni. Olvassuk hát el őket: "De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen, és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen". Azt mondják tehát, hogy itt állt Jézus, és Péterhez beszélt. És azt mondják, hogy amikor Jézus Péterhez beszélt, azt mondta, hogy "te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat", és hogy ez a kőszikla Péter. Tehát az egész katolikus egyház Péteren alapul, mivel azt mondják, hogy ez a kőszikla Péter. De ez valóban így van? Péter a kőszikla? Olvasom ezt a szakaszt, de én nem ezt látom. Azt látom, hogy Jézus beszél, azt mondja: "te Péter vagy", de utána Jézus azt mondja, és itt már saját magáról beszél, hogy ezen a kősziklán fogja felépíteni az egyházát. A kőszikla nem Péter, a kőszikla Jézus. Kérdezheti bárki, hogy tudom-e ezt bizonyítani a Bibliából? Na igen, ha ezt megtenném, azzal gyakorlatilag semmissé tenném az egész katolikus rendszert, nem igaz? Nos, ami azt illeti... nézzük meg az 1Korinthus 10. fejezetét. Ebben a fejezetben a Biblia kétséget kizáróan megnevezi, hogy ki a kőszikla, és nem Péter az. 1Korinthus 10:3-4: "És mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt." Itt Mózesről beszél, és arról, ahogy kimentek Egyiptomból az ószövetségben, és érdekes, hogy a Kőszikla itt nagy betűs (A magyarban valamiért kisbetűs, de az 5Mózes32:18-ban már nagybetűvel írják a Kősziklát, úgyhogy ezt a hiányosságot a magyar változat következetlenségének számlájára írom - a ford. megjegyzése). Tehát a Biblia szerint a Kőszikla Jézus. Jézus a Kőszikla. Így ha valaki azt mondja, hogy Péter a Kőszikla, azzal megrabolja Jézus dicsőségét, nemde? Mert Jézus azt mondta, hogy ezen a Kősziklán, azaz saját magán fogja felépíteni az Egyházát. És mit tett Jézus Krisztus? Felépítette az Egyházát. Kire építette hát fel az Egyházat? Ez Jézus Egyháza, nem Péteré. Jézus Egyháza! És a Bibliában azt látjuk, hogy az Egyházat, a Gyülekezetet Krisztus Testének nevezik, nem pedig Péter Testének. Péterre épült volna hát az egyház? A római katolikusok erre azt mondanák, hogy igen, őrá. De nézzük meg az Efézus 2:18-tól, ahol is világosan látszik, hogy az egyház Jézusra épült, Aki a Kőszikla. Efézus 2:18-20: "Általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és az Isten házanépe, akik felépültetek az apostolok és próféták alapkövén", igen, Péter apostol volt, és több apostol is volt, de így folytatja: "szegeletkő lévén maga a Jézus Krisztus". Kire épült hát az Egyház? Ki a szegletkő? Jézus Krisztus. Ő a Kőszikla. Mi az a szegletkő? Egy kőszikla. Jézus Krisztus hát a kőszikla, Őrá épült fel az egyház. Erre ők megint csak azt mondják, hogy "nem, nem, nem, Péterre". Akkor menjünk vissza a Máté 16-hoz, és nézzük meg a szövegkörnyezetet. Jézus a tanítványaival beszél, és megkérdezi, hogy kinek mondják Őt? A 13. versben kérdezi, hogy "Az Ember Fiát kinek tartják az emberek?" A 14. versben válaszolják, hogy némelyek ennek, némelyek annak, a 15. versben pedig megkérdezi, hogy "Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia". Jézus Krisztus az élő Isten Fia, Jézus Krisztus Isten Fia, Ő a testté lett Isten, és Jézus Krisztus saját magára kezdte el felépíteni az egyházat, ahogy az előbb olvastuk az Efézusiakhoz írt levélben, "szegeletkő lévén maga a Jézus Krisztus". 17. vers: "És felelvén Jézus, monda néki: boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám." Majd ezt mondja: "De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat". Nem Péteren építi fel az egyházat, mert a Kőszikla Jézus. És utána azt mondja Péternek: "És néked adom a mennyek országának kulcsait", stb., tehát igen, Péter valóban segítségére volt Jézusnak a gyülekezet felépítésének kezdetén, de a gyülekezet Krisztusra alapul, nem Péterre. De nézzük meg ezt is ugyanebben a szakaszban, mindössze néhány verssel később, nézzük meg, mit mond Jézus Péterről. A katolikus egyház azt mondja, hogy az első pápa Péter volt. Ha Péter volt az első pápa, akkor nézzük meg, mit mondott Jézus az első pápának még ugyanebben a szakaszban a 20. verstől: "Akkor megparancsolá tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy Ő a Krisztus. Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az Ő tanítványainak, hogy Néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter elfogván Őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled." Jézus Krisztus tehát elmondja, hogy ez fog vele történni, és Péter, aki az "első pápa", legalábbis szerintük, megfeddi Jézus Krisztust. Micsoda? Miért feddnéd meg Jézust, Isten Fiát, a testben megjelent Istent? De nézzük a 23. verset: "Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán, bántásomra vagy nékem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra". Jézus Krisztus Sátánnak nevezte Pétert. Tehát a katolikusok szerinti első pápát Jézus Sátánnak nevezte. Ez azért nem mutat valami jól, nem igaz? Az Írások mégis ezt mondják. Nem érdekes ez? Van némi problémád, ha azt akarod mondani, hogy Péterrel kezdődött az Egyház. Az Írások igazsága pedig az, hogy Isten elküldte Pétert, hogy elindítsa a Gyülekezetet, majd később Pált használta fel erre, továbbá a Gyülekezet zsidókkal kezdődött, majd a pogányokra váltott. Ma pedig mi, akik keresztények vagyunk, a Róma 11:13 szerint Pált kell kövessük. A Szentírásban Pál háromszor is mondja, hogy "kövessetek engem". Miért akarja akkor a katolikus egyház Pál helyett Pétert követni? Péter volt a zsidók apostola. Két kulcs volt, az első kulcs a zsidóknak, és volt egy másik kulcs a pogányoknak. Akik pedig ma üdvösséget nyertek és a Gyülekezet részei, ők pogányok, nem zsidók. Van tehát egy átmenet az Apostolok Cselekedeteiben, a cloudchurch.org-on a Bibliatanítások alatt megtalálható az erről az átmenetről nem is oly rég készített tanításom, az említett könyv és a benne található átmenet megértéséről, hogy hogyan kerül át Péterről Pálra. Pál levelei a Rómaiakhoz írt levéltől a Filemonhoz írt levélig tartanak, Isten Pált küldte el nekünk a mostani időszakra. Péterrel kezdődött tehát a Gyülekezet, Péter volt az első pápa? Ha igen, akkor az első pápát Jézus Sátánnak nevezte mindössze néhány verssel később. Van itt baj.

Érdemes arról is beszélni, hogy a katolikus egyház azt is tanítja, hogy Péter a legelső pápaként Rómába ment. Ezzel is gond van, mert a Bibliában soha, egyetlen egy alkalommal sem találjuk azt meg, hogy Péter Rómába ment volna. Péter soha nem ment Rómába, de tudjátok, hogy ki ment Rómába? Pál ment Rómába. Ami azt illeti, épp a rómaiak ölték meg, ha nem csalódom. És Péter hova ment? Az 1Péter 5:13-ban azt találjuk, hogy Péter sosem volt Rómában, valahol máshol volt. Ezt mondja itt a Biblia:

"Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam."

Péter Babilóniába ment, nem Rómába. Pál ment Rómába. Ennek ellenére a katolikusok a római katolikus egyháznak nevezik magukat, azt állítják, hogy az első pápa Péter volt és hogy Rómába ment. De ha tanulmányozzuk a történelmet, azt találjuk, hogy Kr.u. 325-ig is végig voltak igaz keresztények, ők pedig Pál követték, nem pedig Pétert. Akkor pedig ez a Konstantin nevű fickó felállította a maga állami vallását és arra a hitre kényszerítette az embereket, hogy Pétert higgyék az első pápának, aki Rómába ment, noha Babilóniába ment. A katolikusok téves alapokra és egy másik apostolra építkeztek. Az ő alapkövük Péter, míg a Biblia azt mondja, hogy az alapkő Krisztus, és Péter apostolt óhajtják követni, miközben a Szentírás szerint ma Pál apostolt kellene követniük. A cloudchurch.org-on Péter és Pál szolgálatának összehasonlításáról is találhattok tanulmányokat. Péter inkább a zsidóknak prédikált többet, és történt egy váltás Pálra, aki arra lett elhívva, hogy elsősorban a pogányoknak prédikáljon. Emellett volt egy váltás a Péter által prédikált üdvösségről a Pál által prédikált üdvösségre, a vízkeresztségről való váltás arra, hogy a Jézus Krisztus evangéliumába vetett egyszerű hit által nyerjünk üdvösséget. Az evangélium pedig a hit által, kegyelemből való üdvösség. És itt van a másik gond, a katolikus egyház azt mondja, hogy az üdvösséged cselekedetekből van, míg a Biblia azt mondja, hogy hitből. Péter kontra Pál. Akkor hát melyikük? Melyiküket kövessük ma? A Biblia szerint ma Pál szolgálata alatt vagyunk. De ez már egy másik téma.

Miért nem vagyok tehát római katolikus? Mert hiszek a Bibliának, tanulmányoztam a történelmet is és azt látom, hogy sok általuk tanított dolog benne sincs a Bibliában, nem tanítja azokat. Ez tehát az egyik oka annak, hogy úgy döntöttem: nem leszek római katolikus.

A másik oka annak, amiért nem lehetek római katolikus, hogy nem követhetek, nem imádhatok embert. Nem hiszem helyesnek, hogy embert imádjak. A katolikusok azt mondják, hogy Péter volt az első pápa. Nézzük meg a Máté 8:14-et, mert ha ez igaz lenne, akkor Péter elég különböző életet élt ahhoz képest, ahogy a pápák élik az életüket. Péter azt is mondta, hogy aranyam és ezüstöm nincs, de a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj, majd meggyógyította az illetőt. Nem volt semmi pénze. De ha megnézed manapság ezeket az embereket, ők nagy gonddal kimunkált viseletben járnak, arannyal kirakva, aranyszálakból elkészítve, a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak. A pápáknak annyi pénze van, hogy azt sem tudják, mire költhetnék, arany és ezüst van körülöttük mindenhol. De ez nem Péter, Péter szegény volt, nem volt semmije. A Máté 8:14-ben valami mást is láthatunk vele kapcsolatban, mert ugye ma a pápák nőtlenek kell legyenek. Tehát ha te egy pápa vagy, akkor a katolikus egyház szerint nem nősülhetsz meg. Ennek alapján Péter nem lenne valami jó pápa:

"És bemenvén Jézus a Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas." (A "napa" az "anyós" régies alakja, a King James-ben azt olvassuk, hogy a "feleségének anyja" - a ford. megjegyzése)

Micsoda? Látta Péter feleségének az anyját? Ez azt jelenti, hogy Péter nős volt. Nem valami jó első pápának, hiszen a katolikus egyház azt tanítja, hogy a pápának nem lehet felesége, ennek ellenére Péter nős volt. De nézzünk egy másik verset is, ami ezt bizonyítja, a Lukács 4:38-at. Nem lehetek római katolikus, mert olvasom a Bibliát, és azt látom, hogy nem azt mondják, amit a Biblia tanít.

"Azután a zsinagógából eltávozván a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt, és könyörögtek neki érette."

Kicsoda Simon? Péter. Péter neve Simon Péter. Kéfásnak is nevezték. Három különböző neve volt. Simon felesége, Péter felesége. Péter nős volt. Nem igazán illik be pápának, nem igaz? (Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni az 1Korinthus 9:5-ös verset is - a ford. megjegyzése)

Az Apostolok Cselekedetei 10-ben látunk mást is Péterrel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy visszautasította, hogy embert imádjon. Amikor pedig őhozzá mentek az emberek, az állítólagos "első pápához", ahogy a katolikus egyház nevezi, ő azt mondta, hogy kelj fel, ne imádj engem, én csak egy ember vagyok. Visszautasította az imádatot. Ezzel szemben az évszázadok során a pápák elvárták az imádatot, hogy az emberek letérdeljenek előttük, megcsókolják a gyűrűjüket. Az emberek úgy imádják a pápát, mintha magát az Urat imádnák itt a földön. Ehhez képest Péter semmiféle imádatot nem akart, Apostolok Cselekedetei 10:25-26:

"És lőn, hogy amint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá őt. Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok."

Mikor láttad utoljára, hogy a pápa, amikor valaki letérdelt előtte, azt mondta volna, hogy "Ne, ilyet ne, ilyet ne is merészelj tenni, én is csak egy ember vagyok, mint te, nehogy már engem imádj, állj fel, gyerünk, állj már fel!" Ilyen még nem volt és nem is lesz. A pápák szeretik, ha az emberek imádják őket. Az emberek pedig imádják a pápákat. Oka van annak, hogy a pápák imádatot várnak el. Vannak ezek a süvegek, ha jól tudom öt vagy hat különböző süvegük van, és a pápa egyik süvegjén az áll, hogy "Vicarivs Filii Dei", ami azt jelenti, hogy "Isten helyében". A pápa tehát a fején viselt süvegével is büszkén jelenti ki magáról, hogy "úgy állok itt, mint maga Isten". Ezért mondják a pápák, hogy "imádjatok engem, mert ha engem imádtok, az pontosan ugyanaz, mintha Istent imádnátok, mert én vagyok Isten itt a földön". Ezt hiszik a pápák. Érdekes egyébként, hogy ha fogjuk ezt a latin szöveget és a betűket a római számként való értékük szerint összeadjuk, akkor tudod, mit kapunk? Hátborzongató és nagyon furcsa, de a 666-ot:

V = 5

I = 1

C = 100

A = 0 (nincs ilyen római szám)

R = 0 (nincs ilyen római szám)

I = 1

V = 5

S = 0 (nincs ilyen római szám)

112

F = 0 (nincs ilyen római szám)

I = 1

L = 50

I = 1

I = 1

53

D = 500

E = 0 (nincs ilyen római szám)

I = 1

501

112 + 53 + 501 = 666

Van is ilyen valahol a Bibliában, a fenevad vagy az antikrisztus? Hogy a homlokán káromlás nevei vannak? Hmm, valami hasonló. Akárhogy is, de elég mókás, hogy ez a Kornéliusz nevű római százados kimegy Péter elé, akiről azt mondják, hogy ő volt az első pápa, kimegy elé és leborul előtte, hogy imádja. Az első pápa viszont nem volt valami jó pápa, nős volt és imádatot sem fogadott el. Péter nem úgy fest, mint egy jó pápa. Vagy netán pont hogy ő volt a legnagyszerűbb pápa, aki valaha élt, az utána következők pedig csupa gonosz ember, akik nem követték a példáját? Csak úgy megjegyeztem ezt. Nem lehetek tehát római katolikus, mivel nem követhetem Pétert. Nem imádhatom a pápát, Isten Igéjét kell követnem. De ha Pétert akarnám követni, akkor pedig azt látom, hogy Péter nagyon különbözött a mai pápáktól. Máté 23:9... tudjátok, hogy mit csinál még a pápa? Azt mondja, hogy "nevezzetek engem Szentatyának". Ha ma elmennél és meglátogatnád a pápát, azt mondaná neked, hogy hívd őt "Szentatyádnak". Na itt van a probléma. A pápa nem az Atyám. Senkit sem szabadna Atyámnak nevezzek. A Biblia azt mondja a Máté 23:9-ben:

"Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, Aki a mennyben van."

Jézus Krisztus tehát parancsot ad nekem és azt mondja, hogy senkit se hívj a földön Atyádnak. Azt mondja, hogy egy Atya van, méghozzá a Mennyben. Tehát ez a "Szentatya" kifejezés nem érvényes a pápára. "Szent Atya": ez Isten a Mennyben. Miért mondja neked egy ember itt a földön, hogy Isten titulusával illesd őt? Mert ott van a homlokán: "Vicarivs Filii Dei", így azt mondja az embereknek, hogy "Isten helyében állok itt, ezért imádjatok, mint Istent". Ezt nem tehetem. Nem lehetek római katolikus, mert nem nevezhetek úgy egy embert itt a földön, hogy "Atyám". Nem nevezhetem Istennek. János 17:11, nézzük meg, hogy mit mond Jézus. Nevezett-e úgy bárkit is itt a földön, mint az Atyját? Nem. Arra utasít minket, hogy mi se tegyük. Jézus imádkozik és ezt mondja:

"És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig Tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a Te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!"

Jézus Krisztus az Atya Istenhez imádkozik, Őt nevezi "Szent Atyjának". Jézus Krisztus nem a pápához imádkozott, vagy igen? Jézus Péterhez imádkozott? Péter volt az első Szent Atya? A Szent Atya a Mennyben van. Egy másik oka tehát annak, hogy nem lehetek katolikus, nem imádhatok embert. Nem nevezhetek egy embert az Istenemnek, az én Szent Atyámnak.

További oka annak, hogy nem lehetek katolikus, hogy a Bibliát kell követnem, semmint hagyományokat. Szinte minden, amit a katolikus egyház tanít, csupán hagyomány, tradíció, és amint láttuk, csupa olyan tradíció, ami nincs benne a Bibliában. A Biblián kívül valók. A hagyomány szerint Péter volt az első pápa. Ha az volt, akkor nagyon különbözött a mostaniaktól. A hagyomány azt mondja, hogy Rómába ment, míg a Biblia azt mondja, hogy Babilóniába. A hagyomány azt mondja, hogy egyedülálló volt és minden pápa egyedülálló kell legyen és soha nem nősülhet meg, de Péter nős volt. A hagyomány azt mondja, hogy imádnod kell a pápát, míg Péter azt mondta, hogy ne imádj engem, én csak egy ember vagyok, mint te. A hagyomány azt mondja, hogy nevezd őt Szentatyának, holott a Biblia azt mondja, hogy ez Isten elnevezése. Nem követhetek hagyományokat. Lapozzunk a Márk 7. fejezetéhez. Mit mond a Biblia a hagyományokról? Érdekes, hogy mielőtt Jézus felbukkant, de még abban az időben is a papok voltak az emberek vezetői. Ezek a papok pedig gyűlölték Jézust. És a papok voltak azok, akik megölették Jézust. Érdekes, hogy a katolikus egyház is tele van papokkal. Ezek a papok tehát hitehagyottak és gonoszak voltak, Jézus képmutatóknak és hazugoknak nevezte őket, és hogy inkább a hagyományaikat követik az Írások helyett. Mit mond a Márk 7:6-tól kezdve? Elmondja ezekről az ótestamentumi papokról, hogy milyen hiábavaló az imádatuk, ha emberek parancsait tanítják Isteni parancsként. Inkább tanították emberek tanításait, mintsem a Szentírás tanításait. Egész hasonlónak hangzik ahhoz, amit manapság a katolikus egyház tesz.

"Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg." (Itt a King James-ben "a magatok rendelése" helyett kifejezetten azt írja, hogy "a magatok hagyományát" - a ford. megyjegyzése)

Majd a 13. verstől:

"Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, amelyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek."

A római katolikus egyház tehát rengeteg hagyományt tanít, és azt választják, hogy inkább a hagyományokat, a tradíciókat követik, nem pedig a Bibliát. De a Biblia azt írja, hogy a hagyományok hatástalanná teszik, eltörlik Isten Igéjét. Ami tehát engem illet, én Isten Igéjét választom, mintsem hagyományokat. Mert ha hagyományokat tanítunk és hiszünk, hatástalanná tesszük, eltöröljük a Bibliát. Döntést kell tehát hoznunk: a Bibliát követjük-e, vagy emberek hagyományait? Ha emberek hagyományait akarod követni, akkor azt kell tenned, amit ők tesznek, félre kell tenned Isten parancsolatait és embereket kell követned Isten helyett. Nem, én azt választom, hogy Istent követem. De a katolikusok azt választják, hogy a hagyományokat követik a Biblia helyett. Ilyen módon pedig sokféle tanításban hisznek, amelyek nem biblikusak. Elsőként például ilyen a papság ügye. Azt mondják, hogy a papok nem nősülhetnek meg. Papok, pápák sosem nősülhetnek. Ez van a Bibliában? Tanítja a Biblia a cölibátust? Tanít olyat a Biblia, hogy ha neked olyan elhatározásod van, hogy pap légy, akkor nem nősülhetsz meg? Nézzünk meg néhány Bibliaverset, 1Timóteus 3. fejezet. És mindössze annyit teszünk, hogy megnézzük, mit tanít a katolicizmus, és mit tanít a Biblia. Amikor ezt megtettem, úgy döntöttem, hogy tudod mit? Én nem lehetek katolikus, mert mást tanít a Biblia, és mást tanít a katolicizmus, én pedig a Biblia mellett döntöttem. 1Timóteus 3:1-5:

"Igaz ez a beszéd: ha valaki püspökséget kíván, jó dolgot kíván."

Mi az a püspök? A püspök az egy lelkipásztor. Olyasvalaki, aki egy nyáj vezetője, mint akiknek a papok is mondják magukat.

"Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja minden tisztességgel; mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?"

A katolikus egyház tehát azt mondja, hogy ha pap vagy, akkor nem lehetsz nős. Minden pap cölibátusban kell éljen. Ehhez képest a Biblia azt mondja, hogy ha püspök akarsz lenni, egy nyáj pásztora akarsz lenni, egyfeleségű kell légy. Valami itt nem áll össze. A Biblia mond valamit, a katolicizmus ugyanerre egész mást. 1Timóteus 4:1-3:

"A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben, akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot."

Hm? Tiltják a házasságot? Nem ez a cölibátus? Nem azt mondja a papoknak, hogy nem házasodhatnak? Nos, de. A Biblia pedig azt mondja, hogy gonosz lelkek tanítása azt mondani, hogy nem házasodhattok. A Biblia azt mondja, hogy ha arra vágysz, hogy egy gyülekezet szellemi vezetője légy, akkor házasságban kellene élned. Valami tehát nagyon nincs itt rendjén. Továbbá sürgetik az eledelektől való tartózkodást (A King James változat itt az "eledelektől való tartózkodás" helyén "húsoktól való tartózkodást" ír - a ford. megjegyzése). Kik szokták azt mondani az embereknek, hogy ne egyenek húst? Hmm, a feleségem családja katolikus volt, emlékszem is, ahogy arról beszéltek, hogy vannak bizonyos időszakok, amikor a katolikus egyház szerint nem ehetsz húst... nem is tudom, talán pénteken? Hm...! Egyetlen felekezetről tudok a történelem során, amely azt tanította, hogy nem szabad nősülni vagy hogy ne együnk húst, ez pedig a katolikus egyház. Tiltják a házasságot és sürgetik a hústól való tartózkodást. Miért? Hol van ilyen a Bibliában? Sőt mi több, pont hogy Péter mondta, hogy Isten megjelent neki és azt mondta: Öld és egyél! Megengedett volt neki, akkor miért akarják egyesek tiltani ezt? Érdekes. A papok tehát cölibátust tanítanak. És tudod mit? A cölibátus nem bibliai tan. Ez egy emberi tan. Erről tehát ennyit, nézzünk egy másikat.

Mi a helyzet a Máriáról való tannal, miszerint örökre szűz maradt? Továbbá azt is mondják Máriáról, hogy bűntelen volt, sohasem vétkezett. Mária szeplőtlen fogantatása, így nevezik. A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária bűntelen volt és egész életében szűz, Jézus Krisztus születése után sohasem volt férfival, sosem lett több gyereke, mindig szűz volt. Azt mondják, hogy bűntelen volt, egyszer sem vétkezett. Nézzük meg, hogy mit mond erről a Biblia, Lukács 2. fejezet. A Biblia valójában épp azt tanítja, hogy Mária is pontosan ugyanolyan ember volt, mint bárki más, aki valaha élt: egy bűnös. Lukács 2:22:

"Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék Őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak" (Lásd még a 3Mózes 12:4-8 verseket arról a törvényről, hogyan kellett egy fiúgyermeket szülő asszonynak áldozatot bemutatnia a bűneiért)

A megelőző versek Jézus születéséről szólnak, majd miután Jézus megszületett, Máriát elvitték Jeruzsálembe, hogy a mózesi törvénynek megfelelő áldozatot mutasson be. A 23. verstől ezt mondja:

"amint megíratott az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék, és hogy áldozatot adjanak, aszerint, amint megmondatott az Úr törvényében: egy pár gerliczét, vagy két galambfiat.".

Úgy tettek tehát, amint azt a törvény parancsolta, áldozatokat mutattak be. És ki mutatta be az áldozatot? Mária mutatott be áldozatot a bűneiért. Mária tehát bűnös volt. Máskülönben nem kellett volna áldozatot bemutatnia. Miért voltak az áldozatok? A bűnért. Nézzük a 38. verset:

"Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták."

Jézus tehát eljött, és Jézus azért jött el, hogy váltságul legyen. Az üdvösség tehát Jézuson keresztül van. De a katolikus egyház azt tanítja, hogy Márián keresztül is. Mi több, a katolikus egyház azt mondja, hogy Mária társ-közbenjáró. A katolikus egyház szerint két közbenjáró van: Jézus és Mária. Ez igaz? Nézzük meg, mit tanít a Biblia. Ki a közbenjáró? Eljuthatsz a Mennybe Márián keresztül, vagy a Mennybe eljutni egyedül Jézus Krisztuson keresztül lehetséges? 1Timóteus 2:5-6:

"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében"

Tehát Jézus Krisztus a közbenjáró. Miért akarják Máriát társ-közbenjáróvá tenni, amikor a Biblia azt mondja, hogy egy közbenjáró van Isten és emberek között? Az egyetlen közbenjáró Jézus Krisztus. Gondban vagyunk tehát, ha a katolikus egyházat követjük. Máriát bűntelenné próbálják tenni, de nézzük meg, mit mondott Mária a Lukács 1. fejezetében. Miért volna szükséged megmentőre, ha nem vagy bűnös? De már megnéztük azt is, hogy a törvény szerint ha valaki fiút szül, áldozatot kell bemutatnia, hogy tisztává legyen a bűneitől. Lukács 1:46-47:

"Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben." (A King James-ben itt azt írja, hogy "in God, my Saviour", azaz "Istenben, az én Megmentőmben" - a ford. megjegyzése)

Mária azt mondta, hogy Isten az Ő Megmentője. Mit mond ezzel? Azt mondja, hogy "bűnös vagyok és megmentőre van szükségem". És Jézus pontosan ezért jött el, hogy megmentsen. Helytelen tehát azt mondani, hogy Márián keresztül menekülsz meg, nincs egyetlen vers sem a Bibliában, ami azt tanítaná, hogy Mária közbenjáró, hogy Mária megmenthet és megválthat téged. Nincs ilyen a Bibliában. Ez Biblián kívüli hagyomány.

Hadd mutassak még egy Biblián kívüli hagyományt. Nézzük meg a Máté 1:25-öt. Mária tehát bűnös volt. Igen, a Biblia szerint az volt, mi több, a saját bevallása szerint is. A saját szájával vallotta meg, hogy Istenben bízik, az ő Megmentőjében. Azaz saját maga vallotta magát bűnösnek. Mária tehát bűnös volt. És vajon örökké szűz volt-e? Nos, nézzük meg ezt is. A Máté 1:25 Józsefről beszél:

"És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak."

Azt mind tudjuk, hogy Jézus szűztől született, Mária szűz volt. Mária megszülte Jézust, az apa pedig Isten volt. József nem tette őt addig magáévá. De ahogy olvassuk a Bibliát, tudjátok, mire jövünk rá? Arra, hogy miután József elvette Máriát, később több gyerekük is született. "Micsodaaa? Ez istenkáromlás! Nem hiszem el!" Nos, nézzük meg a Bibliát. Mert a katolikus egyház azt mondja, hogy "nem, ő örökre szűz maradt, szűz volt először, az is maradt mindig, bűntelen volt és sosem közösült senkivel". Mit tanít a Biblia? Ez talán megdöbbent némelyeket, a katolikus egyházban sokan olyan régóta hallgatják a tradíciókat, hogy saját maguk sosem olvasták el a Bibliát. A Máté 13:55-56 ezt mondja:

"Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?"

A Biblia tehát felsorolja Jézus testvéreit, Jakab, Józsé, Simon és Júdás, legalább négy öccse volt! Majd azt mondja, hogy az Ő nőtestvérei, többes szám! Máriának tehát legalább hét gyermeke volt, vagyis nem maradt örökre szűz. Máriának Jézussal együtt legalább hét gyermeke volt. Úgy hangzik ez, mintha szűz maradt volna? Igazából ha a Biblia igazat mond, márpedig hiszem, hogy igazat mond, akkor ez nagyobb csoda még annál is, mintha csak Jézust szülte volna így meg. Ha Mária örökre szűz maradt, akkor a másik hat gyereket is úgy szülte meg, hogy soha nem volt testi kapcsolata Józseffel. Szegény József, akkor ezek szerint elvette ugyan Máriát feleségül, de sohasem szeretkezett vele, Mária pedig csodálatos módon mégis hét gyereket szült. Nem, ez így nem működik, vagy szerinted talán igen? Nem, József nyilvánvalóan hagyta, hogy Mária megszülje Isten gyermekét, majd ezután József már együtt lehetett Máriával és legalább hat gyerekük született. De akár három lányuk is lehetett, talán nyolc gyerekük volt. Mária tehát semmiképp sem lehetett egész életére szűz. Ezek alapján lehetetlen Máriára örök szűzként tekinteni. Szűz volt akkor, amikor Jézust megszülte, efelől semmi kétség, a Biblia ezt tanítja, de nem maradt szűz ezután is. A katolikus egyház mégis azt tanítja, hogy máig szűz. A Márk 6:3 ugyanazt mondja el, amit az előbb olvastunk:

"Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala Őbenne."

Nocsak, mit látunk, ismét itt a lista Jézus testvéreiről. Máriának tehát voltak további gyermekei. De megnézhetjük a Galaták 1:19-et, a Biblia azt is elmondja nekünk, hogy Jakab Jézus testvére volt. Jakabnak pedig igen fontos szerepe volt a korai Gyülekezetben. Emiatt le is fejezték, ahogy az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk. Megölték. Valószínűleg ő volt a korai Egyház első püspöke, avagy lelkipásztora. Galaták 1:19, Pál apostol szavai:

"Az apostolok közül pedig mást nem láttam, hanem csak Jakabot, az Úr atyjafiát."

Mária tehát örökre szűz maradt? Nem. Bűntelen volt? Nem. A katolikus egyház ismét csak olyasmit tanít, ami hagyomány, de nincs benne a Bibliában. Hmm. Miért teszik ezt? Miért tanítanak olyasmit, ami nem igaz?

A másik, amit a katolikus egyház tanít, az a mise. A Biblia beszél egy keveset az Úrvacsoráról, de ők ebből egy szentséget csináltak. A katolikus egyház azt mondja, és sok írásukat és régi könyvüket olvastam, és sokukkal beszéltem, szó szerint azt hiszik, hogy Jézus Krisztust lehúzzák a Mennyből, és beleerőltetik egy kis ostyába. Azt mondják, hogy amikor megeszed azt az ostyát, akkor szó szerint Jézus Krisztust eszed. Hmm, na ezt vajon miért tanítják? Azt mondják, hogy ez Jánostól jön, János evangéliuma mondja, hogy ezt tegyék. De azt olvassuk a János 6:63-ban, hogy a test nem használ semmit, de a beszéd, amit Ő mond nekünk, Szellem és Élet. Jézus Krisztus azt mondja, hogy "Vegyétek és egyétek, ez az én testem", és ahogy ezt teszed, ez mintája annak, hogy hit által elfogadod Jézust Megváltódként, ennek semmi köze ahhoz, hogy szó szerint meg kellene ennünk Jézust. Ennek ellenére ezt ők átlényegülésnek nevezik, és azt tanítják, hogy szó szerint lehúzzák Istent a Mennyből, megvan a hatalmuk arra, hogy kihúzzák Jézus Krisztust a Mennyből és beletegyék egy kis ostyába és egy kis pohárka borba. De mit mond erről a Biblia? Nézzük meg a Zsidókhoz írt levelet. Azt is tanítják, hogy valahányszor ezt teszik, Jézus Krisztus halálát és eltemetését ünneplik újra és újra és újra. Tehát mindig, amikor misét tartanak, azt fogják mondani, hogy újra feláldozzák Jézust. Neked pedig el kell menned a misére a bűneid bocsánatáért. Elmész tehát a misére, elvégzed a misét és megbocsátást nyersz. De a Biblia ezt tanítja? Hány áldozat volt? Hányszor halt meg Jézus a kereszten? A katolikusok szerint minden alkalommal, amikor miséznek, újra meghal a kereszten, de a Biblia szerint hányszor halt meg Jézus? Zsidók 10:10:

"amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által."

Egyszer! 11. vers:

"És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket."

Soha! A misék áldozatai tehát sohasem képesek eltörölni a bűnöket. 12. vers:

"Ő azonban egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára"

Egyszer áldoztatott meg a bűnökért, Jézus Krisztus egyetlen egyszer halt meg. Nézzük meg az 1Péter 3:18-at is:

"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén Lélek szerint"

Hányszor halt meg tehát Jézus? Nos, a katolikus egyház szerint Jézus sokszor hal meg a misék során, és hogy a misék során tulajdonképpen megölik Őt, mivel ez Jézus Krisztus ismételt megáldozása újra és újra és újra. De a Biblia szerint Jézus Krisztus egyszer halt meg mindenkiért, és ez az egy áldozat az, ami elegendő volt minden bűnért. Jézusnak tehát nem kell újra meghalnia. Akkor miért ölik meg újra? A saját tanításuk szerint is újra megölik Jézust a misén. Azt mondják, hogy szó szerint lehozzák és áldozatként ajánlják fel újra. Eleve ki áldozta fel Jézust? Egy rakás pap, farizeusok, képmutatók és hazugok voltak. Mivel próbálkozik tehát a katolikus egyház? Ugyanazzal, mint amivel az ősatyáik próbálkoztak: hogy megöljék Jézust. Újra és újra és újra. Valószínűleg ez a legerősebb okom arra, amiért soha nem lehetek római katolikus: mert nem hihetek a misében, mert nem hihetem azt, hogy Jézus újra és újra és újra és újra meghalhat, amikor ezt teszik. Olvasom a Bibliát és látom Jézus Krisztus halálát, az eltemetését és a feltámadását, egyszer történik meg, és ezen az egyetlen áldozaton keresztül örökre bocsánatot nyertem. Szerintem Istenkáromlás azt mondani, hogy újra és újra és újra megölhetjük Jézus Krisztust, a katolicizmus mégis ezt tanítja. Ha nem hiszel nekem, menj és olvasd el magad is az írásaikat. De a Zsidók 10:14 azt mondja:

"Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket."

Egyetlen áldozati felajánlás által minden bűn örökre megbocsátva azoknak, akik hisznek. Ezzel szemben a katolikus egyház azt mondja, hogy "nem, az átlényegülésen keresztül újra és újra és újra el kell végezni". Ez nem olyasmi, amit könnyedén kellene venni, az egész történelmen keresztül zajlott a katolikusok és az igaz keresztények harca, ott volt az inkvizíció, a spanyol inkvizíció, és az embereket szó szerint élve elégették mindazért, amiről én most beszélek. Sokat olvastam a régi spanyol protestáns reformerektől, szeretem a spanyol dolgokat, olvastam ezeket az 1400-as évektől az 1600-as évekig, hogy hogyan kellett menekülniük, hogy megmeneküljenek a spanyol inkvizíciótól, akik meg akarták ölni őket azért, amiről én itt és most beszélek. Mivel azt mondták, hogy "nem, én nem hihetek a misében, a Bibliában kell hinnünk". A katolikus egyház pedig azt mondta, hogy "nem, márpedig hinni fogtok a misében, vagy élve elégetünk". Nem lehetek tehát római katolikus, mivel nem hihetek abban, hogy Jézust újra megölheted. Egyetlen egyszer halt meg a golgotai kereszten, a Biblia kétséget kizáróan megmutatja ezt.

A negyedik oka annak, hogy nem lehetek római katolikus, hogy komolyan veszem a Biblia figyelmeztetéseit. Amikor a Biblia figyelmeztet valamire, akkor én, mikor olvasom ezt, megszólalok, hogy "Ejha!", majd úgy teszek, ahogy mondja. A Lukács 20:46-47 figyelmeztet némely dolog felől. Az egyik, ami felől a Biblia figyelmeztet, azok a papok, akik járnak-kelnek és azt mondják mindenkinek, hogy ők mennyire szentek, és mégis gonoszságokat tesznek.

"Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első ülést, és a lakomákon a főhelyeket; kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek."

Itt vannak a vallásos képmutatók, azt mondja felőlük, hogy óvakodjunk tőlük, oltalmazzuk meg magunkat tőlük. Mit tesznek ők? Hosszú köntösökben járnak. A katolikus egyház talán legviccesebb és legbugyutább jellemzője, hogy sok pap hosszú ruhákban járkál, úgy öltöznek, mint egy nő, hosszú ruhákba, majd jönnek és azt mondják, hogy "szólíts atyámnak". Micsoda? Ha akármelyik másik vallásban nőnek öltöznének és azt mondanák, hogy "szólíts atyámnak", noha úgy öltöznek, mint egy nő, az emberek nevetnének, a katolikus egyház mégis ezt teszi évezredek óta, az emberek pedig azt mondják, "Ó, szentatyám". Nem, nem, én nem fogok úgy öltözni, mint egy nő, úgy fogok öltözni, ahogy egy férfi öltözik. Oltalmazzátok meg magatokat az ilyenektől, ezt mondja. A Máté 6:7 szintén arról beszél, hogy vigyázzunk azokkal, akik színből hosszan imádkoznak, a hiábavaló ismételgetésről beszél, mint amilyen a rózsafüzér is:

"És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg." (Az angol King James-ben itt a "ne legyetek sok beszédűek" helyén azt olvassuk, hogy "use not vain repetitions", azaz "ne használjatok hiábavaló ismételgetést" - a ford. megjegyzése)

Rózsafüzér, hallottatok már a rózsafüzérről? Azt mondják róla, hogy ha ezt imádkozod, akkor Isten meghallgat téged, és vezeklésre kell használnod. Volt korábban egy spanyol nyelvű könyvem, szó volt benne a rózsafüzérről. Egy gyerekkönyv volt, megmutatta, hogy mi a rózsafüzér és azt tanította, hogy a katolikusok hogyan imádkozzanak a rózsafüzérrel. Ezt nem fogjátok elhinni. Én sem akartam elhinni, amíg nem olvastam a saját szememmel. Ezt mondta ez a kisgyerekeknek szóló könyv: itt van a rózsafüzéred, körbe-körbe jársz és imádkozol, és a kezedben tartod ezeket a kis gömböket. Az elsővel kell kezdeniük, valami olyasmit kell mondaniuk, hogy Jézus, Mária, József... mindenesetre három fő gömböcske van, az elsővel kezdesz, majd végigmész ezen a hat gömböcskén. Egy alkalommal tehát hatszor imádkozol a rózsafüzér körül, majd visszajössz az elejére és a második gömböcskétől imádkozol hatszor, majd ismét visszajössz. Ezt mondta a könyv, hogy így kell imádkozni a rózsafüzérrel a katolikus egyház szerint. Majd elérsz az utolsó, harmadik gömböcskéhez és hatszor imádkozol. Háromszor hatszor. Aztán meg kezdheted az egészet elölről. Micsoda? Háromszor hatszor? 666? Mit mond erről a számról a Biblia?! Ha a rózsafüzérrel imádkozol, a 666-ot imádkozod. Ez elég ijesztő! A Biblia figyelmeztet és óva int minket a hiábavaló ismételgetéstől, hogy elhadard ugyanazt többször és abban bízz, hogy így majd meghallgatásra lelsz, mert ezt így elmondtad.

Van egy másik hely, ahol a Biblia a katolicizmusról beszél és ahol figyelmeztet minket erre hamis vallásra, ez a Jelenések 18. Nem vagyok római katolikus, nem is szeretnék az lenni és nem is lehetek az. Egyszerűen túl sok olyasmi van abban az egyházban, ami csupán tradíció, mintsem bibliai tanítás. És túl sok minden mutat a 666-ra! Ott van a pápa süvegén, ha veszed a feliratok római számokban adott értékét. Ott van abban is, amikor a rózsafüzérrel imádkozol. Brr, elég rémisztő! Szeretnék inkább távol maradni ettől. A Jelenések 18-ban a Biblia egy hamis vallásos rendszerről beszél, amit Babilonnak nevez, a 4. versben pedig arra figyelmeztet, hogy jöjjünk ki abból a vallásból, azt mondja, hogy "Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból". De nézzük ezt meg a szövegkörnyezettel együtt, nézzük meg, hogy a Biblia mire figyelmeztet minket és mit mond, mit tegyünk:

"És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval, mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ővele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak." (Jelenések 18:1-3)

Az egész világ meggazdagodott ezáltal a hamis vallásos rendszer által. Nagyon érdekes, mivel manapság elég kevés ember használ készpénzt, a legtöbben egy kártyát használnak, az úgynevezett VISA kártyát, és elég kevesen tudják, hogy mit jelent a rövidítés: Vatican International Sales Association, azaz a Vatikán nemzetközi kereskedelmi egyesülete. A VISA-kártyák tehát uralkodnak az egész világ felett, ez a rendszer, amiben a pénzed mozog, de a legtöbbek számára ez csak egy kártya. Érdekes.

"És hallék más szózatot a Mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól." (Jelenések 18:4-5)

Itt a parancs, hogy jöjjünk ki ebből a hamis vallásos rendszerből. Mi ez a hamis vallásos rendszer? Egy fejezettel korábban, a Jelenések 17-ben elmondja nekünk, hogy ki ez, és nem lehet tagadni, hogy ki ez a rendszer. Jelenések 17:1-től:

"És jöve egy a hét angyal közül, akinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vízen ül; akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes vala káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva vala. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba"

Bíborba és skarlátba? Épp ez a kettő a római katolikus egyház két fő színe, bíbor és skarlát. Hm... így folytatja:

"és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával"

Érdekes, a katolikus egyházban mindenhol ott van a pohár. Vannak is ilyen katolikus pénzérmék, nekem is van egy ilyen, ezen az érmén egy nő ül egy pohárral a kezében. Érdekes... van összefüggés?

"És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja."

Hát nem érdekes? Egy szajha, a paráznák és utálatosságok anyja... és minek nevezi magát a katolikus egyház? Anyaszentegyháznak. A katolikus egyház egy anya lenne? Érdekes...

"És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt."

Tapad vér a katolikus egyház kezéhez? Áh, a katolikus egyház soha senkit nem ölt meg, ugye? Nos, volt itt ez az inkvizíciónak nevezett kis apróság... valójában ha tanulmányozod a történelmet 325-től napjainkig, sok-sok háború volt, és sok-sok úgynevezett inkvizíciós per volt, ahol sokakat meggyilkoltak a hitükért, mivel úgy döntöttek, hogy nem fogják követni a katolicizmust, hanem inkább azt választották, hogy a Bibliát követik. Mi több, a római katolikus egyház hosszú évekig tiltotta az embereknek, hogy olvassák a Bibliát, és élve elégették vagy lefejezték azokat, akik úgy döntöttek, hogy az igazságnak megfelelően követik Istent. Lehet, hogy éppen erről beszél itt?

"És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, amely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, amely vala és nincs, noha van. Itt az elme, amelyben van bölcseség. A hét fő a hét hegy, a melyen az asszony ül;"

Tehát ez az asszony, akiről a Biblia beszél, ez a nagy szajha, ez a borzalmas parázna, amely embereket ölt, hét hegyen ül, és a 18. versben azt mondja el nekünk, hogy:

"És az asszony, amelyet láttál, ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain."

Egyetlen város van a Földön, amelyet úgy is ismernek, mint a hét domb, vagy hét hegy városát, és ez a város Róma. Hol van a katolikus egyház székhelye? Rómában. Lehetséges, hogy a római katolikus egyház lenne ez a nagy babiloni szajha, amelyről a Biblia beszél? Nem fogok erre se igent, se nemet mondani, ezt már neked magadnak kell eldöntened, de ahogy az Írásokat olvastam, úgy döntöttem, hogy elhatárolom magam a katolikus egyháztól, nem akarok része lenni annak az egyháznak, mert azt látom, hogy a Biblia mond valamit, az az egyház pedig az ellenkezőjét.

Így hát elmondtam azt, hogy én személy szerint miért nem vagyok katolikus, miért döntöttem úgy, hogy nem fogadom el a római katolicizmus tanait. És Istennek hála olyan országban élünk, ahol szólásszabadság van, így igen, tolerálom őket és tőled is csak annyit kérek, hogy tolerálj engem. Ha néhány száz évvel korábban éltem volna egy másik országban és elmondtam volna ezeket, a fejemet vették volna érte, mivel kezdetétől fogva a katolikus egyház az idők során végig államvallás volt, és ha valami olyat hittél, ami eltért a római államvallás által tanítottaktól, a büntetés halál volt. Hálát adok Istennek a lehetőségért, hogy olvashatjuk és tanulmányozhatjuk ma a Bibliát, és hihetünk benne. Így hát tolerállak téged, ha katolikus vagy, nem akarlak áttéríteni, nem akarom, hogy megváltozz, ha katolikus vagy, légy katolikus és örülj neki. De azt is kérem, hogy te is tolerálj engem. Hadd higgyem azt, amit hinni szeretnék, én pedig abban szeretnék hinni, amit a Biblia mond. Így hát én személy szerint nem lehetek római katolikus, mivel ahogy olvasom a Bibliát, azt látom, hogy van ez az egyház és hagyományokat tanít, a Biblia pedig valami egészen mást mond.

Az utolsó és legvégső oka annak, hogy nem lehetek római katolikus, az nem más, mint hogy üdvösségem van és jól tudom ezt. És biztosan tudom, hogy a Mennybe jutok, ha meghalok. A katolikus egyházban ezt sohasem tudhatod. A katolikus egyházban sohasem tudhatod biztosan, hogy van-e üdvösséged vagy sem, mert a katolikus egyház a cselekedetekből való üdvösséget tanítja. Ez náluk olyasmi, amit neked kell megtenned. El kell menned gyónni, el kell menned a misére, munkálkodnod kell, imádkoznod kell a rózsafüzérrel, egész lista van arról, amit a katolikus egyház szerint meg kell tenned, és azt mondják, hogy az üdvösséged azon áll vagy bukik, hogy megtetted-e ezeket. Ez annak az evangéliuma, hogy neked kell tenned valamit azért, hogy üdvösséged legyen. És mit mond még ennek tetejébe ez az egyház? Ha megtetted mindezeket a dolgokat, majd végül meghalsz, na vajon hova mész? Egyenesen a purgatóriumba. Tehát még ha a tőled telhető legjobbat is teljesítetted, még akkor sem mész a Mennybe, miután meghaltál. Pál apostol mégis azt mondta, hogy szeretnénk kiköltözni e testből és elköltözni az Úrhoz (2Korinthus 5:8, a King James-ben ez nagyjából úgy hangzik, hogy távol lenni a testtől annyi, mint az Úr jelenlétében lenni - a ford. megjegyzése). Bibliahívő keresztényként elfogadtam Jézus Krisztust Megváltómul, teljesen biztosan tudom, hogy üdvösségem van, és hogy a Mennybe jutok, ha meghalok. De ha katolikussá válnék, ezt sohasem tudhatnám, mivel a katolikus egyház azt tanítja, hogy nem tudhatod, hogy hová mész majd, ha meghalsz. És még ha elég sok jót is tettél, ha meg is tetted a tőled telhető legjobbat, még akkor sem a Mennybe fogsz menni, hanem a purgatóriumba. Micsoda?! Mi az a purgatórium? A tanításuk szerint ez olyasmi, mint a pokol, pontosan olyan, mint a pokol, odakerülsz és égsz, viszont azt mondják, hogy ahogy égsz, azzal egyúttal fizetsz a bűneidért, majd ha eleget fizettél a bűneidért, akkor kikerülsz onnan. Tudod, hogy a katolikus egyház szerint hogyan juthatsz ki a purgatóriumból? A családodnak és a barátaidnak el kell menniük a misére, és minél többet fizetnek a misén, a lelked annál hamarabb kerül ki a purgatóriumból. Bizony, a katolikus egyház ezt tanította évszázadokon, évezredeken át. A szeretteid ott égnek a purgatóriumban, ha azt szeretnéd, hogy kijussanak, fizetned kell érte. Van is ez a régi mondás, hogy "high mass, high money, low mass, low money", nagy mise, nagy pénz, kis mise, kis pénz. Megtévesztették az embereket, hogy így gondolkodjanak: "a szeretteim meghaltak és a purgatóriumban vannak, nekem pedig ki kell imádkoznom őket onnan". Így hát imádkozol a rózsafüzérrel, imádkozod ezeket az imádságokat, és ezek remélhetőleg kiszabadítják a lelküket a purgatóriumból. Vagy elmehetsz a paphoz és fizethetsz sok-sok pénzt, és minél több misét végez, annál jobban fognak állni, míg végül egyszer kikerülnek. Ez egy vallás. Ez egy pénz-kicsaló szélhámosság. De ha megnézed a Bibliában, akkor azt látod, hogy ez nem ilyen. A Bibliában azt látod, hogy vagy az egyik, vagy a másik helyre mész. Vagy a Mennybe mész, ha meghalsz, mert megtértél Jézus Krisztushoz és egyedül az Ő egyetlen áldozatában bíztál, és a bűneid megbocsátást nyertek, vagy a pokolba mész, mert elutasítottad Krisztus áldozatát. Ezért hát nem lehetek római katolikus, mivel üdvösségem van, és ezt biztosan tudom. És azt is biztosan tudom, hogy az üdvösség nem cselekedetekből van, hanem egyedül hitből. Az Efézus 2:8-9 azt mondja, hogy:

"Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék."

Az üdvösségem hitből van, nem pedig cselekedetekből. A katolikus egyház tanítja, hogy Jézus vére fontos, de nincs is meg nekik a megfelelő vér, mivel a katolikus egyházban Jézus vére a misebor. De a Biblia szerint Jézus megmentő vére nem a misén van, Jézus megmentő vére az a vér, ami a kereszten ontatott ki. És a Biblia az Efézus 1:7-ben azt mondja arról, amikor az Ő kiontott vérében bízol, hogy:

"Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint."

Én megváltattam a bűneimből Krisztus vére által, bocsánatot nyertem Jézus Krisztusnak a golgotai kereszten kiontott vérén keresztül. Tudom, hogy a bűneim megbocsáttattak, mert megtértem Jézushoz és elfogadtam Őt, mint a Megváltómat. Ezt sohasem tudhatom, ha a katolikus egyházban vagyok. Mellesleg majdnem hét évig voltam misszionárius Hondurason, az ott eltöltött idő során sokszor futottam össze katolikusokkal, és az egyházuk többek közt azt mondta nekik, hogy sohasem érthetik meg a Bibliát, így nem is kellene soha olvasniuk. Az egyház azt mondta nekik, hogy ők nem tudják értelmezni a Bibliát. Ezzel szemben a Biblia azt mondja, hogy a Szentírás nem saját magyarázatból van (2Péter 1:20, a King James-ben a itt "saját magyarázat" helyén azt olvassuk, hogy "private interpretation", vagyis "egyéni értelmezésből" - a ford. megjegyzése). A Biblia azt mondja, amit jelent, és azt jelenti, amit mond, elolvashatod és lehet bölcsességed az üdvösségre. Ott voltam Hondurason és meglátogattam egy barátomat egy faluban, kinn a semmi közepén, és volt ott egy katolikus templom. És a barátom, aki Bibliahívő volt és ugyanúgy újjászületett és az üdvösségében biztos, mint én, azt mondta nekem, hogy "Hé, menjünk el és beszélgessünk a pappal". Mire én: "Komolyan? Szerinted jutunk vele valamire?" Mert ugye a pap a hagyományokban hisz inkább, mintsem a Bibliában. Mire ő: "Á, ismerem, be fog minket engedni". Így hát elmentünk ebbe a katolikus templomba, leültünk és beszélgettünk a pappal. Kedvesek voltunk, először csak fecserésztünk erről-arról, de ott volt nálam a Bibliám és végül azt mondtam neki, hogy "Kedves pap úr, szeretnék kérdezni valamit. Nem vitatkozni szeretnék, nem a vita a célom, egyszerűen csak szeretnék valamit kérdezni. Azt szeretném kérdezni, hogy tudja-e, hogy hová jut, ha meghal? Ön egy vallási vezető, ránéz mindezekre az emberekre, akik ebből a faluból eljönnek a templomába, ön pedig azt mondja, hogy a vezetőjük. Hova vezeti őket? El tudja vezetni őket bárhová is? Hová fog menni, ha meghal?" Vakargatta a fejét, nézett maga elé és végül azt mondta nekem spanyol nyelven, hogy "Amit te kérdezel, az bolondság. Senki se tudhatja, hogy hová megy, amíg meg nem hal. Majd akkor megtudja mindenki." Ez igaz lenne? Mire jó így ez az élet, ha azt sem tudhatjuk, hogy hová jutunk, ha meghalunk? Minek élj jó életet és minek tégy jót egész életedben, ha csak a pokolra elég? Minek akkor egyáltalán próbálkozni? Nem, barátom, a Biblia nem ezt tanítja. A Biblia nem azt mondja, hogy nem tudhatod, hanem azt mondja, hogy ezek azért írattak meg, hogy tudhasd, hogy örök életed van, 1János 5:13:

"Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében."

A Bibliát azért írták meg nekünk, hogy tudhassuk, hogy örök életünk van. János 5:39:

"Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam"

Isten Igéje megmutatja, hogy hogyan legyen örök életünk és hogy hogyan kell üdvözülnünk. Így hát az 1Korintus 15:1-4 verseivel szeretném lezárni, ez az, amit a Biblia úgy hív, hogy az evangélium, az evangélium pedig az üdvösség módja. Mi az evangélium? Az evangélium az 1Korinthus 15:1-4, az evangélium szerint üdvösséget Jézus Krisztus egyetlen áldozatával nyerhetsz, egyedül abban bízva, amit Jézus tett. Van üdvösség a római katolikus egyházon kívül, méghozzá az Írásokon és az evangéliumon keresztül:

"Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint"

Az evangélium tehát az, amit Jézus Krisztus tett, meghalt, eltemettetett és feltámadt, és üdvösséged van, ha elhiszed ezt az evangéliumot és ebbe veted a reménységedet. Ez nem a mise, amit ők végeznek, nem bízhatsz abban, amit ők tesznek, csak abban bízhatsz, amit Ő tett. Még soha nem találkoztam olyan katolikussal, aki tudta volna, hogy hová jut, ha meghal. Csak annyit tehetnek, hogy reménykednek, hogy elég jót tettek. De ez nem elég jó. Isten tette meg azt, ami elég jó! És ha abban bízol, amit Jézus tett, Ő megbocsát, a bűneid teljesen és totálisan meg lesznek bocsátva. Ez a nagyszerű dolog a Bibliában, hogy teljes bűnbocsánatot tanít és azt, hogy tudhatod, hogy üdvösséged van és a Mennybe jutsz.

Ez volt hát az üzenet, egyszerűen csak elmondtam, hogy én miért nem vagyok római katolikus. Miért nem vagyok római katolikus? Mert tanulmányoztam ezt az egyházat, valamint a történelmét és arra jutottam, hogy a Biblia szerint nem az, aminek mondja magát. Péter nem az első pápa, nincs is semmi olyasmi a Bibliában, hogy pápa. Továbbá Péter nős volt, ma viszont azt mondják a pápáknak, hogy nem nősülhetnek. Péter nem Rómába, hanem Babilóniába ment. Embert nem imádunk, a "Szent Atya" titulus nem embert illet, hanem Istent. A mise nem található meg a Bibliában, a Bibliában Jézus Krisztus egyetlen alkalommal halt meg, egyetlen örökre szóló áldozat minden bűnért, ők mégis újra és újra el akarják végezni. Nem imádkozhatok a rózsafüzérrel, mert azzal a 666-ot imádkozom újra és újra! Nem élhetek cölibátusban, ha a Biblia azt mondja, hogy Isten szolgájaként jogom van megnősülni és kell is legyen egy feleségem. Mária nem maradt örökre szűz, láttuk a verseket, melyek szerint legalább hat másik gyermeke is volt, miután megszülte Jézus Krisztust. Mária bűnös volt, ezért mutatott be bűnért való áldozatot. Minden, amit a katolikus egyház tanít, hagyományokra alapul, nem pedig a Szentírásra.

Remélem, hogy áldás volt számodra mindez, és ha más haszna nem volt, remélem, hogy legalább arra felindít, hogy tanulmányozd a Bibliát, jogod van olvasni a Bibliát és kellene is, hogy olvasd a Bibliát, ne hagyd, hogy egy egyház vagy egy felekezet vagy bárki más azt mondja neked, hogy "ó, hát nem olvashatod a Bibliát, mert úgysem vagy képes megérteni". A Biblia azt mondja, hogy olvasnod kell, és hogy Isten segíteni fog, hogy megértsd.

Köszönöm, hogy megnézted ezt a videót, személy szerint ezek miatt nem vagyok római katolikus. Ha te az vagy, nagyszerű. Remélem, hogy kitartottál a végéig és legalább megértetted az én nézőpontomat is, mert én értem a te nézőpontodat, első kézből láttam, mikor misszionárius voltam, láttam a katolicizmus gyümölcsét. Az ember sohasem tudhatja általa, hogy hová jut, miután meghal, noha a Szentírás által bölcsességünk lehet az üdvösségre nézve. Üdvösséged van azáltal, hogy egyszerűen csak elhiszed azt, amit Isten mondott és az evangéliumba veted a reménységed.

Köszönöm a figyelmedet, nézz vissza minden héten a cloudchurch.org-ra, ahol minden héten új tanítást találhatsz angol és spanyol nyelven is, örömmel látunk ott ismét. Isten áldjon!


(2021. 05. 26.)

123 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Friss imaválasz és útmutatás

Mint ahogy arról korábban már többször is írtam, időről-időre előfordul, hogy Isten tanácsát kérem valamiben, hogy hogyan tovább. Ha pedig épp nincs válasz, akkor azt úgy értelmezem, hogy ez rám lett

Hogyan meneküljünk meg a pokoltól?

Hogyan meneküljünk meg a pokoltól (Az egyetlen út a Mennybe) https://www.youtube.com/watch?v=PFMc11gIMeM A videó szövege magyarul: Ezt mondja Isten Igéje a Róma 3:23-ban: "Mert mindnyájan vétkeztek, é

Kérni Jézust, hogy a szívünkbe költözzön?

https://www.youtube.com/watch?v=aVXZjEpqCs0 A videó magyar szövege: Üdv, a nevem Robert Breaker, egy rövid videóval szeretném érinteni ezt a kérdést, amelyet mostanában többen is feltettek nekem. Ez e

Post: Blog2_Post
bottom of page