top of page

Videó 2012-ből

(feltöltve 2015-ben)

A szöveg magyarul:

Szökőár-vízió: Amerika keleti partjának elpusztulása (Florida, New Jersey víz alatt)

Bill Larkin felvétele 2012. május 3-án

Ez egy látás, amit az Úrtól kaptam 2012. május 3-án. Úgy kezdődött, hogy az Úr a bal kezem felől volt, és egy nagy víztömeg fölött haladtunk át. Lenéztem és láttam magam alatt a vizet, közben nagyon gyorsan haladtunk. Tudtam, hogy ez az Atlanti-óceán. A következő, amit láttam, hogy néztük ezt a hegyet, néztük rajta a fákat és minden egyebet. Olyan tizenkét méterrel lehettünk a fák teteje felett, és csak néztük. Utána ezt a kifejezést hallottam háromszor: "Kanári-szigetek, Kanári-szigetek, Kanári-szigetek". Nem sokkal azután, hogy utoljára elhangzott, a hegy, amit láttam, a szemem előtt robbant. Volt egy rész, ami szimplán csak leszakadt, láttam, ahogy ez a hegydarab teljesen levált és leszakadt a helyéről. Olyan gyorsan szakadt le, hogy az fák, amelyeket még az imént néztem, hátrahajlottak a sebességétől és erejétől. Nem hagyott hátra maga után semmit, csak kavicsok és kövek potyogtak le utána, olyan tisztán szakadt le, mintha ilyen szögben belevágnál egy kenőkéssel egy darab vajba, ilyen tisztán jött le és egyenesen a tengerbe csúszott.

Nem sokkal azután, hogy ez a hegydarab lezúgott és vitt magával mindent, elérte a tengert, és mielőtt ez a hegyet egyáltalán ellepte volna a víz, ott helyben olyan hullámot generált, ami közel száz méteres volt. Láttam, ahogy felment ebbe a magasságba, majd ebben a pillanatban az Úr visszavitt az Atlanti-óceán másik oldalára, láttam, hogy ott van alattunk, visszavitt Amerika keleti partjára, és ezen a ponton az emberek már tudták, már megérkezett a riasztás, hogy jön a szökőár, így hát próbáltak kimenekülni a városokból. Káoszt láttam, ahol az emberek kifogytak az üzemanyagból és kirángattak másokat az autóikból és azzal mentek tovább, mindenki csak a maga életét próbálta menteni. Kaotikus zűrzavar volt, a benzinkutak lemerültek, az emberek leredukálták magukat az állati ösztönök szintjére, próbáltak elmenekülni, de valójában sehova sem jutottak. Csak néhány főút volt ezekben a partközeli nagyvárosokban, amelyek kivittek volna belőle, de azonnal dugók alakultak ki balesetekkel, már az utakról lehajtva próbáltak továbbjutni, teljesen ellenőrizhetetlen helyzet volt. Mindenfelé emberek rajzottak, de nem jutottak el sehova, senki nem haladt igazán előre, az emberek pánikban voltak.

Láttam mindezt a káoszt, majd az Úr felvitt Észak-Amerika fölé, és láttuk az egész kontinenst. Néztem, és a jobb oldalamon láttam a keleti partot, ami a felső részétől az aljáig eltűnt, olyan sok víz borította el. Amire kifejezetten emlékeztem, hogy New Jersey odalett, nem volt ott többé, az óceán már egész Pennsylvania-ig elért. Végigmértem a partot Floridáig lefelé és rengeteg város, de egész államok is félig víz alá kerültek, vagy még jobban, és ahogy Floridára néztem, az már teljesen eltűnt. Döbbenten néztem a pusztítást, majd a bal oldalamra, a nyugati partra pillantva azt láttam, hogy ott is víz tört be, Oregon, Washington állam... úgy láttam, hogy itt nem jutott be olyan messzire, mint a keleti parton, de Kalifornia rengeteget kapott, egy része lényegében le is vált az Egyesült Államokról. Annál a résznél, ahol Nevadával határos, ott vált le, kilökődött az óceán felé, és ezen a részen áradt be a víz Nevadába. Tehát Kalifornia egy része levált és az óceánba lökődött, a kialakult rés pedig beengedte az áradást.

Ezután lenéztem az Egyesült Államok déli területére onnan, ahol korábban Florida volt, végigpillantottam a Mexikói-öblön, és ezek a délebben lévő államokra is hatással volt a szökőár. Úgy láttam, hogy Louisiana teljesen víz alá került, majdnem egész a felső határáig. Vagy ott volt Mississipi... ezeket a lentebb fekvő államokat is legalább félig, de volt, hogy teljesen elárasztotta a víz. Ami még kitünt, hogy a déli régióban tüzek égtek, és egész végig azt éreztem, ahogy az Úr néz engem és azt mondja, hogy "Nézd, ez fog történni, nézd meg jól". A látomásban olyan helyek maradtak meg érintetlenül, mint Montana, Nebraska, Dél-, és Észak-Dakota, Colorado... ezekre a helyekre úgy láttam, hogy nem volt hatással mindez. A látomásban azt is tudtam, hogy ez augusztus végén fog történni, az időkeret augusztus 20-a és 31-e között volt. Tehát ebben a tizenegy napos időintervallumban fog történni ez az eseménysorozat, a szökőár és minden egyéb, a szökőár lecsap a keleti partra. Ez tehát az időkeret, augusztus 20-ától 31-éig. Az évet nem tudom. Azt viszont tudom, hogy olyan pusztítás lesz, amit elképzelni sem tudunk, mivel semmihez sem hasonlítható, semmi ilyet nem láttunk még. Nincs mihez viszonyítanunk ezt a szintű pusztulást.

Ez volt a látás. 2012 május 3-án kaptam. Azok az államok, amelyek teljesen víz alá kerültek, New Jersey volt és Florida, a többiben nem vagyok teljesen biztos, csak annyit tudok mondani, hogy ismernetek kell Jézus Krisztust. Ismernetek kell Jézus Krisztust, hiszen nem tudjátok, hogy mikor jön el az utolsó napotok ezen a földön és nem tudjátok, hogy mikor kell majd megállnotok az Úr előtt. Készen állsz rá, hogy megjelenj Jézus előtt? Ismered őt személyesen? Kapcsolatban vagytok? Keresed Isten arcát, szól Ő hozzád? Meg kell Őt ismerned. Személyesen kell ismerned Jézus Krisztust. Ő az egyedüli reményed, mert itt olyan sok élet fog elveszni, hogy azt el sem lehet képzelni. Mindenki próbál majd kijutni, de nem fognak kijutni. Rengetegen nem jutnak majd ki, egész államok vesznek oda. Egész államok, őrjítően nagy lesz a katasztrófa. De Ő ezt mutatta nekem, én pedig továbbadom nektek. Isten áldjon benneteket.

(2022. 01. 19.)

16 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Friss imaválasz és útmutatás

Mint ahogy arról korábban már többször is írtam, időről-időre előfordul, hogy Isten tanácsát kérem valamiben, hogy hogyan tovább. Ha pedig épp nincs válasz, akkor azt úgy értelmezem, hogy ez rám lett

Egy rövidke bizonyság

Az imént történt, gondoltam megosztom, mert nagyon jó: imádkoztam Istenhez néhány dologgal kapcsolatban, többek közt bocsánatot kértem, amiért néhány nappal ezelőtt egy kissé megrettentem a világra né

Leomlott az ördögi emlékmű

Ennél remekebb hírre talán nem is ébredhettem volna a hetedik hónap hetedik napján: a Georgia Guidestones összeomlott:)!!! Aki nem tudná, hogy mi (volt) ez, keressen rá, olvasgasson utána, a lényeg rö

Post: Blog2_Post
bottom of page