top of page

Végidők 10: Békesség és biztonság!

Frissítve: 2020. máj. 27.

Ezt a fejezetet igazából nem akarnám túlragozni, végtére is csak egy aprócska adalék. Persze a jelentősége megvan, de erről nem tudnék hosszú bekezdéseken keresztül írni. Sőt, igazából aki akarja, meg is magyarázhatja magának, hogy ez nem is jelent semmit. Természetesen mindenki nyugodtan tegye ezt, ha így látja jónak - mivel én egy külön kis epizódot adok neki, nyilvánvalóan nem így látom. A kapcsolódó szakasz itt az 1Thessz 4:15-5:3 lesz:


"Mert ezt az Úr szavával mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr fog leszállani az égből riadóval, ha elhangzott az arkangyalok szava s az Isten trombitája, először azok támadnak fel, akik meghaltak a Krisztusban, azután mi, akik élünk és megmaradtunk, azokkal együtt felhőbe takartan elragadtatunk a levegőégbe, az Úr elé, s azután mindenkor Ővele leszünk. Vigasztaljátok egymást azért ezekkel a beszédekkel. Ennek idejéről és alkalmáról, atyámfiai, nem szükséges írnom, mert magatok is nagyon jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj, éjjel. Mikor ezt mondják: békesség és biztonság! Akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a vajúdás a várandós asszonyra, és semmiképpen meg nem menekülnek."


Tetszik egyébként, ahogy a hívőkhöz beszél, és különbséget tesz köztünk (már ha úgy olvasod, hogy egyedül Jézusban bízol, senki és semmi másban) és az istentelenek közt: ők semmiképp meg nem menekülnek, mi viszont igen. Ez azoknak is szólhat, akik pl. úgy gondolják, hogy a hívők itt lesznek végig a hét éves nagy nyomorúság alatt, ki kell állnunk az egészet és csak a végén lesz az elragadtatás - ami nonszensz, és ez csak egy ok a sok közül. Na de nem is erről kell szóljon most a téma, hanem arról a finom kis utalásról, arról a kis izgalmas előképről, ami megbúvik itt: "mikor azt mondják, békesség és biztonság"... ez miért érdekes? Egyszerűen azért, mert ez már jó ideje amolyan mantraként szerepel a világ vezetőinek beszédeiben. De úgy értem állandó jelleggel. Békesség és biztonság, békesség és biztonság... folyton ott van, folyton mondogatják. Írjátok be a youtube keresőjébe, hogy "peace and security", és görgessetek le... és görgessetek le... és csak görgessetek. Annyi irányból megy ez, és folyton csak megy, mint egy megakadt lemez. Nem olyan erős persze, mint némely eddig tárgyalt jel/jelenség, és tudom, hogy némelyek nevetnek ezen... hát nevessen csak, aki akar. Én inkább azt olvasom, hogy vigasztaljuk egymást, ne pedig kinevessük. Persze valóban közülünk való az, aki gúnyolódik? Valószínűleg nem, de a biztosat csak az Úr tudja. Én viszont szeretném, ha mindenki, aki fáradt és meggyötört, vigasztalódjon, mert nem kell itt már emberöltőket várni, a jelek azt mutatják, hogy még a mi életünkben eljön. Igen, hogy úgy mondjam bemákoltuk. Komolyan bemákoltuk, hogy éppen minket tartott Isten méltónak arra, hogy ebben az időben éljünk... én máig nem bírok napirendre térni afelett, hogy ez mennyire csodálatos. Nem tudom, hogy mennyi idő van még hátra pontosan, de ez a sok észbontó dolog, amit látok, és aminek igen jelentős részét le sem tudnám írni ebben a sorozatban, folyton ébren tart, és ugye minden egyes ígéret meghatározott időre szól, és egyszer elfogy ez az idő, egyszer meg fog történni, egyszer meg kell történjen, egyszer elpattan az a húr, egyszer átszakad az a gát, egyszer feltöretik az első pecsét... és mindezt a sok fantasztikus dolgot Isten előre közölte, hogy legyen örömünk, reményünk és vigasztalódásunk... úgyhogy én is ezzel vigasztalnék mindenkit, aki ismeri az Egyetlent, az Úr Jézust, akit úgy szeretünk: mi, akik élünk és megmaradtunk, felhőbe takartan elragadtatunk a levegőégbe az Úr elé, ki ebből a fertelmes, undorító és teljes pusztulásra ítélt világból és onnantól kezdve mindig, örökké Vele leszünk olyan teljességben, örömben és gyönyörűségben, hogy annak még a koncepcióját sem bírja elképzelni vagy felfogni a jelenlegi elménk és értelmünk. Végleg megvigasztalódunk, letöröl a szemünkről minden könnyet és Vele leszünk, és ez nem fog elmúlni vagy megváltozni soha többé. Vigasztalódjatok!


(2020. március 3.)

20 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Friss imaválasz és útmutatás

Mint ahogy arról korábban már többször is írtam, időről-időre előfordul, hogy Isten tanácsát kérem valamiben, hogy hogyan tovább. Ha pedig épp nincs válasz, akkor azt úgy értelmezem, hogy ez rám lett

Egy rövidke bizonyság

Az imént történt, gondoltam megosztom, mert nagyon jó: imádkoztam Istenhez néhány dologgal kapcsolatban, többek közt bocsánatot kértem, amiért néhány nappal ezelőtt egy kissé megrettentem a világra né

Leomlott az ördögi emlékmű

Ennél remekebb hírre talán nem is ébredhettem volna a hetedik hónap hetedik napján: a Georgia Guidestones összeomlott:)!!! Aki nem tudná, hogy mi (volt) ez, keressen rá, olvasgasson utána, a lényeg rö

Post: Blog2_Post
bottom of page