top of page

Az izraeli helyzetről

Frissítve: 2023. márc. 15.

Annyi minden történt az utóbbi másfél hétben Izrael tájékán, hogy most már én is elérkezettnek látom az idejét annak, hogy ejtsek pár szót róla. Megmondom őszintén nem terveztem, mert nem szeretek ugyanarról a témáról többször is írni. Ha minden egyes dolgot kitennék a blogba, ami valamilyen módon kapcsolódik a végidőkhöz, naponta több írást vagy linket is megjelentethetnék és a kezdet óta szerintem már több ezer bejegyzésnél tartanék. Viszont ezek nagy része ugyanaz lenne pepitában: egy kis utalás az antikrisztus rendszerére, egy kis utalás az új világrendre, egy kis utalás a közös világvallásra, egy kis utalás a fenevad bélyegére, egy kis előkép ennek, egy kis előkép annak, vagy épp megint emberkednek az arabok Izrael ellen... tudunk ezekről, nem látom értelmét harmincszor értekezni újra és újra ugyanazokról a jelenségekről. Mi több, azt is bevallom, már valamelyest úgy érzem, hogy a munkám végéhez értem. Igazából amit fontosnak tartottam elmondani, nagyjából már elmondtam. Olyan érzésem van, mint aki megharcolta a harcot, bevégezte a munkát. Nem hajt már az az erő, mint eddig, közre-, és továbbadtam a legfontosabb információkat, amiket én is úgy kaptam. Nyilván kimeríthetetlen a téma és nem mondom, hogy ez az utolsó bejegyzésem, de még az is lehet.

Persze ez még elválik, mindenesetre nézzük Izraelt! Most nem fogok annyira mélyen belemenni a témába, nem fogok tucatnyi igazoló linket beszúrogatni, mivel úgy látom, hogy sok információ a hivatalos médiákon keresztül is átjött, tehát pl. nem kell senkinek bizonygatni, hogy áll a bál a közel-keleten, így pár szóban összefoglalnám, mi jutott el hozzám ezekből, illetve egy-két dologgal kiegészíteném, mert azért nem mindenről hallani, ha nem jár utána az ember, na meg a végidőkkel kapcsolatban is nyilván említek pár összefüggést. Nagyjából tíz napja kezdődött a dolog, az első hír, amit ezzel kapcsolatban láttam az egyik keresztény csatornán, hogy kigyulladt a Templom-hegyen lévő mecset. Ez végül nem bizonyult igaznak, egy-két órán belül helyesbíteniük is kellett, hogy nem a mecset ég, hanem egy fát gyújtottak fel a közelében. Az volt viszont az érdekes, hogy az arab oldalról elkezdték ontani a képeket a közösségi médián és egyéb felületeken, hogy Izraelben örömtáncot járnak a zsidók, amiért ég az Al-Aksza (így hívják ezt a bizonyos mecsetet). Szándékos manipulációról van szó, ugyanis épp ünnepet tartottak Izraelben, ha jól emlékszem ez épp Izrael újonnan való létrejöttének ünnepe lehetett, akárhogy is, ahogy ment a minden évben zajló ünnepség, az arabok közben felgyújtottak egy fát a háttérben, ami a mecset közelében van, lefotózták és elkezdték gerjeszteni az indulatokat, hogy a zsidók hogy örülnek a muszlimok nyomorának. A szokásos szánalmas és együgyű sátáni baromság. Nem sokkal rá jött a hamásztól az "ultimátum", hogy nademostaztán mostmár az övék kell legyen a Templom-hegy, emberkedtek egy sort, aztán mentek a rakéták. Az is kiderült, hogy a hadurak parancsba adták az Izraelben lakó embereiknek, hogy kössenek bele a zsidókba és keltsenek zavargásokat, Lod városában lett a legnagyobb balhé. Érdekességképp hozzátenném, amit egy fórumon osztott meg egy hívő, miszerint a város nevének, a "Lod" szónak jelentése az egyik szótár szerint "szülési fájdalom":

De ezt tényleg csak érdekességként jegyzem meg, mert nem tudom, hogy végül is milyen eszközzel tudnék ennek igazán pontosan utánajárni, éljünk itt egy csipetnyi sóval, hiszen vagy igaz vagy nem, mindenesetre érdekes. Visszatérve: onnantól kezdve már az én érdeklődésemet is felkeltette a dolog, amikor a török miniszterelnök is elkezdett fenyegetőzni, hogy "Izraelt meg kell leckéztetni", és cselekvésre szólította fel az arab világot. Azért figyeltem fel erre, mert ez jelezheti a Góg és Magóg-háború előkészületeit, hiszen a hat ország egyike, amelyek megtámadják majd Izraelt, épp Törökország (erről a Végidők-sorozatom 6. fejezetében már volt szó, akit érdekel bővebben, keresse meg nyugodtan). A videók bejárták a világot, ahogy Ciszjordániából özönlenek a rakéták, és ahogy Izrael "Vaskupola" néven ismert elhárító-rendszere leszedi őket az égből. Viszont most olyan sok rakétát lőttek ki ellenük, hogy az elkezdte túlterhelni, így a szokásosnál több tudott becsapódni Izrael területén. Ezzel egy időben szokatlanul agresszív Izrael-ellenes kampányra lettem figyelmes: a hivatalos hírközlési felületekről nem tudok nyilatkozni, mert egyáltalán nem követem őket, legfeljebb ha nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy valami megjelent-e náluk vagy sem, mindenesetre még nálam is, aki igyekszem kiszűrni a fősodrású hazugságokat és erősen rostálom az információs forrásaimat, még nekem is ontotta pl. a youtube az ajánlott videók közt a zsidókat támadó híreket, hogy ők az agresszorok, szegény "palesztinok" egyre-másra halnak, satöbbi, holott a hamász kezdte az egészet. Persze Izraelnek se kellett több, egy-két napon belül gyönyörűen kiszedték az egyik ellenséges főhadiszállást, ami egy emeletes házban működött. Aki most szörnyülködni kezdene, hogy hogy nevezhetek gyönyörűnek olyasmit, amiben emberek halnak meg és hogy nem gondolok a szegény, ártatlan kisgyerekekre, azt most itt meg is állítanám, mert aki ilyesmivel jön, az az esetek száz százalékában képmutató. Először is inkább abba kellene belegondolni, már ha megy még egyáltalán az ilyesmi, hogy a mohamedánok azok, akik rendszerint élő pajzsként tartanak maguk előtt gyerekeket és nőket. Most bánom egyébként, hogy sosem készítettem egy jó kis sorozatot az iszlámról, ennél a mohamednél nagyobb férget tényleg nem nagyon hordott a hátán a föld, egyszerűen elképesztő, miket művelt, és ezeket ráadásul nem az iszlámon kívüli forrásokból lehet tudni, hanem a saját írásaikból, a hadiszokból, egyszerre nevet és szörnyülködik az ember, ha ezeknek utánanéz. Mindenesetre maradjunk egyenlőre annyiban, hogy a saját feleségeik és gyerekeik mögé gyáván elbújó muszlim terroristák épp olyan gyáva férgek, mint a pedofil és tömeggyilkos mesterük. Emellett pedig a gyáva és tudatlan emberek takaróznak mindig a gyerekekkel, holott ők gondolnak a legkevésbé a gyerekekre, pusztán a maguk vélt meggyőződéseit próbálják ilyen szánalmas és álságos módon bevédeni. Ezért mondom, hogy az ilyen ember az esetek száz százalékában képmutató. Ártatlan nők és gyerekek mögé bújni: Izraeliektől ilyesmit pont nem látni. Sőt mi több, épp ők törekednek arra, hogy minél kevesebb civil áldozat legyen. Ezt segíti elő az egyik módszerük is, a "kopogtató-rakéta", a szóban forgó irodaépület tetejére is ilyet lőttek, ez nagy pusztítást nem végez, inkább csak rázkódást és füstöt okoz, az épületben lévők mind észlelik és tudhatják, hogy menekülniük kell, mert leghamarabb fél órán belül, legkésőbb néhány óra múlva szanaszét bombázzák az egész kócerájt. Ilyen módon mindenki kimenekülhet még időben. Kontraproduktívnak tűnhet, mert ugye így nem csak a civilek, de a rosszfiúk is kimennek, de egy ilyen akció mindig az infrastruktúra ellen irányul. A konkrét terroristavezéreket más módon szokták likvidálni, általában reptereken lövik ki őket. Én ebben is az igaz Isten és a hamis isten közti ellentétet és különbséget látom: Isten a Bibliában olvasható ígéreteinek megfelelően visszavitte Izraelt az eredeti helyére, kis helyen és kevés számban vannak a körülöttük lévő ellenséges népek közepette, és mégsem tudják azok kiűzni őket onnan, sem legyőzni őket. Az ellenük dühösködő, gyűlölködő és a halálukat kívánó ellenségeik alattomosan támadnak és alávaló módszerekkel operálnak, olyan eszébe se jusson senkinek, hogy majd valamiféle figyelmeztetést adnának le, akármilyen kopogató rakétát, dehogy, "Halál Izraelre", ahogy azt üvölteni szokták, miközben izraeli zászlókat égetnek. Felőlük aztán hullhatna az asszony és a gyerek is, annál jobban örülnek. És itt hozhatnám fel ismét újra az agresszív propagandagépezetet, ahogy az Államokban több helyen is zsidóellenes tüntetéseket szerveztek, nyilván a szokásos zászlóégetéssel, az elnökük is mutatja már a jeleit annak, hogy magára hagyja Izraelt és nem fog melléjük állni, a nyilatkozataiban az arabok mellé áll, a katonai erőket is elkezdte kivonni a közel-keletről, így aztán tényleg egyre inkább előkészül a terep a Góg és Magóg-háború számára, amikor is senki nem fog Izrael mellett állni, amikor Oroszország, Törökország, Irán, Líbia, Etiópia és Szudán megtámadják, de Isten elpusztítja a támadó seregeiket. Nagy buli lesz és ámulni fog mindenki. Most azt ne kérdezze senki, hogy ez az elragadtatás előtt vagy után lesz, én ezt nem tudnám megállapítani a Bibliából, lehet csak én vagyok kevés ehhez, de azt lehet tudni, hogy az elragadtatáshoz közel lesz (ezt szintén kifejtettem a már említett korábbi bejegyzésben), így aztán továbbra sem maradunk jelek nélkül, amelyek izgalomban tartanak minket az Úr értünk való eljövetelével kapcsolatban. Közel van, az ziher! És a mi Urunkkal ellentétben az Izraelt gyűlölők hamis istene mindig csúfondárosan bánik a híveivel: lehetett hallani, hogy ennyi és ennyi arab áldozat van, nők és gyerekek, természetesen ezt ki kell hangsúlyozni... csak azt felejtik el megemlíteni ezekben a híradásokban, hogy az arabok nem épp mesterei a hadművészetnek, a rakétáik bizonyos része el sem jut Izraelig, és itt nem arról van szó, hogy a Vaskupola már idejekorán kiiktatja a lövegeket, hanem ezek annyira amatőrök, hogy a rakétáik idő előtt lezuhannak arab területeken, így a saját népüket ölik a zsidók helyett. De ahogy nézem nem nagyon bánhatják, mert ezt is ráfoghatják Izraelre, a saját idiótaságukat... hogy is mondja a zsoltár? Meg is van: "Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket; de fegyverük saját szívükbe hat, és ívük eltörik". Izraelnek sok választása nincs, nem mutathat gyengeséget a gyűlölőik közt, úgyhogy az emlékeim szerint már több ezerre tehető ellenséges rakéta nem maradhat ellencsapás nélkül, Gázát például már szanaszét bombázták, úgyhogy a hamász visszavett az arcából egy kicsit, látva, hogy sok mindent nem ért el (bár diplomáciai szinten néhány ország pampogja a szokásos Izrael-ellenes propagandát), a lendület mégsem tört meg, hiszen tegnap óta már Libanonból mennek a rakéták. Persze itt is megmutatkozik allah töketlensége, hiszen volt olyan sorozatuk, hogy hat rakétából egy jutott el Észak-Izraelbe, a többi a Földközi-tengerben landolt. Vannak olyan vélekedések, hogy addig fogják provokálni Izraelt, míg végül atomot dob majd le Damaszkuszra, és ezt használják majd fel indokul az invázió megindítására. Hogy így lesz-e, én nem tudom, az tény, hogy a Biblia megjövendölte Damaszkusz teljes pusztulását, én nem lennék biztos benne, hogy ehhez feltétlenül atombomba szükséges, bármely várost szét lehet lőni elég tisztességesen sima rakétákkal, szőnyegbombázással is, mindenesetre azzal egyetértek, hogy valószínűleg tényleg Izrael keze lesz a prófécia beteljesülésében, már ami a gyakorlati kivitelezést illeti, hisz a valódi szerző Isten lesz, hiszen miért az arabok pusztítanák el a saját városukat? Bár ahogy ezt leírtam, egyből eszembe jutott, hogy miért is ne tehetnék, ha ezt is Izraelre kenhetnék... na mindegy, majd meglátjuk, akár innen a földről, akár majd az égből nézzük (már aki újjászületett, egyedül Krisztusban bízott és Krisztushoz tartozik), mindenesetre észbontóan izgalmas profetikus események zajlanak le a szemünk előtt, és igazából ki tudja, hogy fog ez folytatódni? Épp ma találtam a híreket, hogy már a pápa is a muszlim vezetőkkel gyűlésezik, hogy szankciókat eszközöljenek ki Izrael ellen. Ezen nagyon nincs is mit csodálkozni, ha valaki ismeri a katolikus egyház zsidókhoz való hozzáállását. Mindenesetre ez is jól előkészíti az antikrisztus egységes világvallását és a hamis próféta hamis prófétaként való megmutatkozását (fizikailag már mindenképp jelen van, csak most még Krisztus szolgájának tettei magát, ahogy a Jelenések 13:11 előre elmondja nekünk). Mire gondolok? Az Ezékiel 38. és 39. fejezetben látjuk, hogy Isten teljesen megsemmisíti az Izrael ellen feljövő seregeket, tehát nagy valószínűséggel akkora lesz a vereség, hogy onnantól kezdve a hamász meg az effélék onnantól kezdve múlt idő, a legszélsőségesebb iszlámisták meg fognak halni, de akkor ki marad közülük? Hát a mérsékelt muszlimok, akik már most azt követelik, hogy a zsidók felépíthessék a templomukat és végre békében éljen mindenki. Na őket azzal a lendülettel be is tudják majd sorolni az antikrisztus egységes világvallásába, ahol majd azt várhatják, hogy békesség van, biztonság van és minden vallás képviselője kéz a kézben fog szökellni a naplemente felé. Te jó ég, egészen fantasztikus élőben látni ezt, ahogy megvalósul, és én még azt hittem mondjuk úgy három évvel korábban, hogy akár évtizedeket is várhatunk majd ezekre! Zárom is soraimat, mielőtt még nagyon elkezdenék nyáladzani és mindenféle lelkendező beszédbe kezdenék (nem mintha Jézus bölcsessége és tökéletessége ne lenne méltó arra, hogy magasra emeljük, úgyhogy magán úton szerintem mindenki tegye ezt meg, MOST! :)), és búcsúzóul kiidéznék egy általam nagyra becsült arab származású lelkipásztort egy korábbi bejegyzésből, ahogy egy kissé tisztába teszi ezt az egész "palesztin" kérdést, csak hogy ezzel se maradjak adós, és ha már idézhetek egy nálam avatottabb személyt, akkor miért is ne élnék ezzel... egyébiránt pedig további szép napot mindenkinek Krisztusban, fel a fejjel, vagy akinek már így is fenn van, akkor még feljebb, AZ ÚR KÖZEL!

"Nincs olyan, hogy palesztin nép, és nincs olyan, hogy Palesztina. Úgy nőttem föl, hogy azt mondták nekem, hogy én egy palesztin vagyok, és egész addig, amíg Jézus Krisztus megmentő megismerésére nem jutottam, és el nem kezdtem magam is kutatni az Írásokat, hogy arabként egy kicsit többet megtudjak az örökségemről, a kultúrámról, egész addig nem tudtam, hogy a palesztinok nem léteznek, mivel már nincsenek filiszteusok, akik lényegében a palesztinok lennének. És az egyetlen oka, hogy egyáltalán létezik a "Palesztina" kifejezés, hogy Krisztus után, illetve pontosabban Kr. u. 70-ben, amikor a rómaiak leigázták Izraelt és elpusztították Jeruzsálemet, Izrael ősellenségeiről, a filiszteusokról nevezték el a területet. Filisztea. Innen jön az a név, hogy Palesztina, és közel kétezer évig így is nevezték, egészen 1948 május 14-ig. "Na de pásztor, akkor kik ezek az emberek?" Ezek az emberek arabok. Ezek az emberek nem palesztinok. Jasszer Arafat, akinek a gyártmánya ez az egész Palesztina-dolog, még ő maga is egyiptomi. Egy egyiptomi. Nem léteznek palesztinok, és nem létezik Palesztin állam. (...) Az úgynevezett palesztinoknak nincs semmi érdekeltségük Izrael államában. Az egyetlen dolguk vele, a céljuk, hogy teljesen elpusztítsák. Aki ennek utána akar járni, elég ha megnézi a történelmet - sőt, valójában még olyan messzire sem kell menni. Elég visszamenni 2000 júliusáig, amikor Ehud Barak, az akkori izraeli miniszterelnök felajánlotta Jasszer Arafatnak nem csak a Templom-hegy teljes fennhatóságát, de még Jeruzsálem óvárosának 75%-át is. A háromnegyedét! Mi volt Arafat válasza? "Köszönöm, végre békében élhetünk a közel-keleten!" Nem, nem ez volt a válasza. Nagyon jól tudhatjátok, mi volt a válasza, egyszerűen felállt és otthagyta a találkozót az akkori USA-elnök Bill Clinton-nal együtt, és megkezdte a véres és halálos Al-Aksza Intifáda felkelését. Emlékeztek azokra a buszrobbantásokra? Háromezer arab és ezer zsidó esett áldozatul. Ez volt a válaszuk. (...) Az iszlám állítás, miszerint Jeruzsálem, és különösen az Al-Aksza a Templom-hegyen az iszlám szent helye, ugyanolyan jogtalan állítás, mint amennyire az iszlám hamis vallás. Hadd mondjam ezt olyan világosan, ahogy csak tudom: Allah hamis isten, az iszlám hamis vallás, Mohamed pedig hamis próféta."

Bővebben:

(2020. 05. 19.)

17 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Friss imaválasz és útmutatás

Mint ahogy arról korábban már többször is írtam, időről-időre előfordul, hogy Isten tanácsát kérem valamiben, hogy hogyan tovább. Ha pedig épp nincs válasz, akkor azt úgy értelmezem, hogy ez rám lett

Egy rövidke bizonyság

Az imént történt, gondoltam megosztom, mert nagyon jó: imádkoztam Istenhez néhány dologgal kapcsolatban, többek közt bocsánatot kértem, amiért néhány nappal ezelőtt egy kissé megrettentem a világra né

Leomlott az ördögi emlékmű

Ennél remekebb hírre talán nem is ébredhettem volna a hetedik hónap hetedik napján: a Georgia Guidestones összeomlott:)!!! Aki nem tudná, hogy mi (volt) ez, keressen rá, olvasgasson utána, a lényeg rö

Post: Blog2_Post
bottom of page